Vészhelyzet

Az utóbbi években megszaporodtak a vízi tragédiák, de fuldoklókat is mind többször kell kimenteni folyókból, tavakból. 

Elgondolkodtató, mi lehet ennek az oka. Mert mindez annak ellenére történik, hogy manapság jóval szigorúbban felügyelik a szabadtéri strandokon a szabályok betartását, mint mondjuk egy évtizeddel korábban. Emlékszem, régen korántsem csináltak belőle nagy ügyet, ha a Balatonon a csónakok, kenuk bérlői nem öltötték magukra a mentőmellényt, és nem zavarászták vissza a folyókon sem azon nyomban a bóján túl tempózókat. A magyar tengernél pedig némelyek akár kilométerre is beúsztak. A szélvizekben pedig himbáltattuk magunkat méteres hullámokon is, még ha közben bekapcsolták is a
viharjelzőt. 

Persze balesetek mindenkor előfordultak. És bár a csapból is lassan az csöpög, mégsem tanulták még meg némelyek, hogy a tűző napon felhevülve nem vetjük magunkat kapásból a hűs habokba, és a buli következményeit sem ajánlott matracon szundikálva kiheverni – főként, ha úszni sem tud az illető. Bár azt mintha már kezdenék megérteni, hogy ismeretlen mélységű vizekbe nem ajánlott fejest ugrani, mert lehet, hogy csak térdig ér a víz…

Tagadhatatlan, hogy a vészhelyzetek oka túlnyomó többségében a felelőtlenség. A szolnoki szabadstrandon is rendszeresen kell a bóján túlról visszaterelni a népeket, pedig egyesek igencsak lihegve evickélnek partra. De azt sem ártana végre megtanulni, hogy bizonyos mennyiségű alkohol benyakalása után már nem célszerű úszási bemutatót tartani. A nyár örömeit csak biztonságosan élvezhetjük igazán.