2020.03.20. 07:24
Spanyolországban bezárják a szállodákat, Argentínában országos karantént rendeltek el
A spanyol kormány elrendelte az összes szálloda bezárását az országban, Argentínában március 31-ig az egész országra kiterjedő karantén lesz érvényben.
Spanyolországban a hét végén bevezetett szükségállapottal összhangban szállodák, vendégházak, kempingek és másfajta szálláshelyek nem fogadhatnak turistákat. A hatóságok legfeljebb egy hetet adtak nekik a bezárásra, mindössze a biztonsági és karbantartást végző személyzet maradhat. Csak olyasfajta kereskedelmi szálláshelyekre nem vonatkozik az intézkedés, ahol huzamosabb ideig vagy állandó jelleggel tartózkodnak vendégek, de ott biztosítani kell számukra a megfelelő védelmet és elszigeteltséget.
Az intézkedés mintegy 12,5 ezer szállodát érint országszerte.
Tavaly 343 millió volt a spanyol kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma.
A koronavírus miatt azonban az elmúlt hetekben jelentősen megcsappant az idegenforgalom a világ negyedik, járvány által leginkább sújtott államában, amely Európában másodikként Olaszországot követi a fertőzésnek való kitettségben.
Az első beteget január 31-én azonosították, és csütörtök estére – nem egészen két hónap leforgása alatt – 18 ezerre nőtt a koronavírus fertőzöttjeinek száma. Több mint 830-an haltak bele a kórba.
Az országban szombaton vezettek be a lakosok szabad mozgását is korlátozó szükségállapotot 15 napra, de az intézkedés meghosszabbítható. Az állam egész területén felfüggesztették az oktatást az óvodától az egyetemig, minden sport- és kulturális rendezvény megtartását befagyasztották, továbbá elrendelték a vendéglátóhelyek bezárását is.
Spanyolország kedden zárta le a szárazföldi határait, megakadályozandó a koronavírus terjedését.
Argentínában országos karantént rendelt el az államfő, légiforgalmi korlátozások szerte a térségben
Az egész országra kiterjedő karantén lesz érvényben március 31-ig Argentínában – jelentette be Alberto Fernández argentin elnök helyi idő szerint csütörtökön, miután megvitatta a tartományi kormányzókkal a koronavírus terjedése miatt szükséges intézkedéseket.
Fernández közölte, hogy
március végéig a polgárok kizárólag élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás céljából hagyhatják el otthonaikat.
A tilalom nem vonatkozik orvosokra, ápolókra, rendőrökre, élelmiszer-, gyógyszer- és olajipari dolgozókra, ők bejárnak majd a munkába.
Az elnök szerint közegészségügy veszélyeztetése címén felelősségre vonhatják azokat, akik indokolatlanul tartózkodnak otthonaikon kívül. A karantén betartására rendőrjárőrök fognak ügyelni.
Jelenleg Argentínában 128 koronavírussal fertőzöttről tudnak a hatóságok, és eddig hárman haltak bele az újfajta kórokozó előidézte Covid-19 nevű betegségbe.
Argentína más latin-amerikai országokhoz hasonlóan a minap zárta le határait, két hétre felfüggesztette az oktatást az iskolákban, de a hatóságok eddig csak kérték a polgárokat, hogy maradjanak otthon, nem foganatosítottak kötelező lakhelyelhagyási tilalmat.
Ugyancsak csütörtökön a latin-amerikai országok nagyobb légitársaságai – a többi között a chilei LATAM, a kolumbiai Avianca, a mexikói Aeroméxico és a panamai Copa Airlines – jelentős mértékben korlátozták a nemzetközi repülőjáratok indítását és fogadását, Panama és Kolumbia pedig egy hónapig tartó általános utazási tilalmat rendelt el.
A chilei parlament csütörtökön bejelentette, hogy a koronavírus okozta válság miatt október 25-re halasztja el az eredetileg április 26-ra tervezett népszavazást az új alkotmány elfogadásáról.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg