Megújult

2 órája

56-os emlékmű: harmincöt éve állították fel, most felújították

A lelkiismeret erősebb volt a félelemnél. Szolnokon harmincöt évvel ezelőtt – még a szovjet rendszer szorításában – közakaratból, közadakozásból és a köz munkájából állították fel a város, sőt az ország első 56-os emlékművét. A napokban újjászületett a kopjafa.

Mészáros Géza

Szabó Imrefia Béla szobrászművész 1989 őszére felállított alkotását Szolnokon számos helyi hazafi és lokálpatrióta szándéka, ötlete, utánajárása, adakozása és kétkezi munkája valósította meg. Még javában a régi rendszer diktált, ám már lengedezett a szabadság szele. Ennek egyik hozadéka volt az első szolnoki 56-os emlékmű.

56-os emlékmű
A szolnoki 56-os emlékmű az első ilyen mementó volt az országban. Hasonló elszántsággal állította a lakosság a Gutenberg téren 1989-ben, mint amikor a Tisza partján álló, „szivarnak” csúfolt szovjet emlékművet ledöntötte 1956-ban
Forrás: Új Néplap archívum

Megújult a szolnoki 56-os emlékmű

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. a hivatalos közösségi oldalán tájékoztatott, hogy az immáron hivatalosan is Ötvenhatosok emlékparkja névvel ellátott közterületen felújították, biztonságosabbá tették az 56-os emlékművet: lecserélték a hősöknek állított kopjafát rögzítő elemeket, majd betonalapba állították azt.

56-os emlékmű
A szolnoki 56-os emlékmű napjainkra megújult. A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. munkatársai hasonló módon állították helyére az újjászületett kopjafát, mint megépült harmincöt éve
Forrás: SZVÜ Kft. Facebook-oldala

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!