2017.11.03. 17:35
A szüleit gyilkolta meg egy férfi Sopronban
A rendőrség szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló férfi olyan brutális módon bántalmazta a szüleit, hogy a helyszínen belehaltak a sérüléseikbe.
Holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit péntek reggel soproni lakásukban, emberölés gyanúja miatt egy 42 éves férfit állítottak elő a helyszínen. Azóta viszont a gyilkosság szörnyű részleteire is fény derült.
Fenyegetőző férfihoz mentek ki, gyilkosságot találtak
A rendőrök egy fenyegetőző férfi miatt mentek a lakáshoz, és az ingatlan átvizsgálásakor találták meg a két holttestet, mindketten bűncselekmény áldozatai lettek, mondta Füves Tamás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint
a pszichiátriai kezelés alatt álló férfi bántalmazta a szüleit, akik ebbe a helyszínen belehaltak.
Füves Tamás péntek délután megerősítette, hogy az elkövető az áldozatok gyereke. A gyilkosság egy panelház harmadik emeleti lakásában történt.
A szomszédok semmit sem sejtettek
Egy a fejleményeket az utcán figyelemmel kísérő környékbeli az MTI-nek azt mondta, hogy először a tűzoltók próbáltak bejutni a lakásba, de sikertelenül, mert a férfi kalapáccsal fenyegetőzött. Ekkor érkeztek meg a rendőrök.
A szemtanú kiabálást, csörömpölést és üvegtöréseket hallott, azt mondta, a bútorokat verte szét a férfi. Hozzátette: a rendőrök valamilyen eszközt dobtak be a lakásba, hogy el tudják fogni az őrjöngő férfit.
A Kisalföldnek nyilatkozó szomszédok szerint
rendes családról van szó, a fiún sem látszott hogy beteg. Jókat lehetett vele beszélgetni, illedelmes volt. Semmi előjele nem volt a tragédiának.
A police.hu rendőrségi videóján dulakodás nyomai, szétszórt ruhaneműk, felborított, összetört bútorok láthatók:
Borítókép: MTI / Nyikos Péter