2017.10.04. 16:30
A színjátszás berényi nagyasszonyára emlékeztek a helyiek
Déryné Széppataki Rózára, a magyar nyelvű színjátszás jászberényi születésű nagyasszonyára emlékeztek halálának száznegyvenötödik évfordulóján Berényben, a Jász Múzeumban.
Megkoszorúzták Déryné emléktábláját Jászberényben
Fotó: Banka Csaba
A múlt pénteken tartott rendezvényen Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója elevenítette fel a XIX. század első felének színjátékos hőskorát.
Kiemelte azt a fontos szerepet, helytállást, ami Déryné munkájára jellemző volt. Négy évtizeden át volt a magyar színjátszás ünnepelt primadonnája, mégis méltatlan körülmények között hunyt el 1872. szeptember 29-én.
A művészről Berényben 1989-től minden évben megemlékeznek, az idei rendezvényen közreműködött Kertész Marcella és Molnár László, a szolnoki Szigligeti Színház művészei.
A Jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület, illetve a Déryné Művelődési Központ (majd a Jászkerület Nonprofit Kft.) 1990 óta adja át a Déryné Emlékplakettet.
Az elismerést idén Sebőkné Németh Katalin, a Palotásy János Vegyeskar titkára és Kecskés Istvánné Antal Anna, a Jászberényi Kossuth Népdalkör művészeti vezetője vehette át.
B. CS.