2017.12.21. 16:49
Mennyiért vásárolhatunk halat idén?
Ha a termelőkön múlik, a kínálatra az idei ünnepen nem lesz panasz.
Budapest, 2017. december 19. Halárus a fővárosi Központi Vásárcsarnokban 2017. december 19-én. Ezen a napon Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átadta az első Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegyeket. MTI Fotó: Balogh Zoltán
A hal a legtöbb helyen nem hiányozhat a karácsonyi asztalról, de felmerül a kérdés: milyen fajtát vegyünk, és mennyiért? Bár az árak kicsit emelkedtek a múlt éviekhez képest, a kínálat nagyon is bőséges, van tehát miből választani.
Az elmúlt évben az élő ponty kilogrammonkénti ára az ezer forintot sem haladta meg, míg a szálkamentes harcsa ára 2500-3000 forint között alakult – mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke. Kifejtette: a kereskedelemben az idén szinte minden faj – egyebek mellett ponty, busa, kárász, csuka, szürkeharcsa és afrikai harcsa – rendelkezésre áll.
A vásárlók 80 százaléka a pontyot keresi, mivel ez elengedhetetlen alapanyaga a legnépszerűbb karácsonyi ételnek, a halászlének. A ponty mellett mind az élő, mind a feldolgozott, szálkamentes szürkeharcsára és az afrikai harcsára is nagy a kereslet. Vidéken népszerű a kárász és a busa is, amelyből ropogós, paprikás halszeletek kerülnek majd az ünnepi asztalra
- fűzte hozzá Németh István.
Egyre több magyar hal fogy
Elmondása szerint az egy főre jutó éves hazai halfogyasztás növekvő tendenciát mutat: a magyar emberek évente átlagosan 6-6,5 kilogramm halat fogyasztanak, míg az 1990-es években a halfogyasztás a 3 kilogrammot sem érte el. Rámutatott: ugyanakkor Európában 23 kilogramm az egy főre jutó éves halfogyasztás átlaga, a világátlag pedig 16 kilogramm.
A magyarországi édesvízi hal 30-35 százaléka az adventi időszakban fogy el. Az összesen 26 480 hektáros halastavakban évente csaknem 20 ezer tonna halat termelnek, ebből 10-12 ezer tonna az étkezési hal, melynek döntő része – mintegy 10 ezer tonna – a ponty – ismertette a Mahal elnöke.
Európában egyre nagy a kereslet az édesvízi haltermékekre, és egyre nagyobb az érdeklődés a kitűnő, magyar édesvízi halak iránt.
Évente 3500 tonna édesvízi halat exportálnak, a kuriózumnak számító ragadozó halak (csuka, süllő) nagy részét Ausztriába, Németországba, Olaszországba szállítják – közölte.
Borítókép: MTI / Balogh Zoltán