Mosolyséta

2 órája

Először sétáltak a jókedvért Jászberényben

A Mosoly világnapját 1999 óta tartják számon. A „Mosolygós Magyarokért Mozgalom” 2010- ben indult útjára, melyet egy gyöngyösi pedagógus, Farkas Éva azóta elhunyt férjével valósított meg.

Pesti József

A mozgalom fő célja egy pozitívabban gondolkodó generációt felnevelni. 

mosolyséta
Jászberény először csatlakozott a mozgalomhoz
Fotó: Pesti József

Ennek érdekében a kezdeményezés vezetője az alábbi felhívással fordult az önkormányzat illetékese felé:

„Együttműködő segítségüket szeretnénk kérni 2024. október 4-én vagy 5-én 10 és 12 óra között, a Mosoly Világnapja alkalmából, egy vidám, kreatív, mosolygós nap megszervezésével. Arra gondoltunk, hogy ezen a napon az ország minden lakóhelyén szerveződjön egy vidám nap, és ezen belül egy békés mosolyséta az Önök által kijelölt útvonalon.”

Jászberény először csatlakozott ehhez a közösségépítő programhoz, melynek mottója: 

„Ha van közös akarat, találunk közös szavakat.”

A mintegy félórás sétájuk során a résztvevők mosolykártyát osztottak szét a piacon, valamint a járókelők között. Remélhetőleg sikerült néhány embernek az arcára mosolyt csalni, jó kedvre deríteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában