Pál József büszke arra, hogy az MTE bajnokcsapatában is szerepelt

– Nehéz bekerülni az MTE csapatába, de könnyű ott játszani, hallottam egykoron kissrácként a már nem létező Mátyás király úti pálya nézőterén.

– Ez így igaz – mondta a minap Pál József, az MTE egykori kiváló futballistája. – Bizony, nem volt könnyű bekerülni a csapatba, hiszen olyan kiváló játékosok alkották, mint, Kolláth Pintyő, Pallai Pista, a Papp testvérek Caca és Kigyó, Nagy Öcsi, Nagy Pali, Sebők Gyuri, Willisch Feri és még sorolhatnám a jól csengő neveket, viszont könnyű volt velük futballozni, mert egytől egyig kiváló játékosok voltak.

– Nem véletlen, hogy közülük többen is megjárták az NB I-es bajnokságot is, ami abban az időben komoly rangnak számított. Talán mondani sem kell, hogy én is sokat tanultam tőlük. Sose felejtem el, 16 éves voltam, amikor a Pénzügyőr ellen edzőnk, Lazányi Peti bácsi állított be először a felnőttek közé, s ezután már rendszeresen játszottam a piros-feketék között.

– Közben meghívtak az ifjúsági válogatottba, ahol többek között Horváthtal, Harsányival és Kozmával fociztam egy csapatban.

– Visszatérve az MTE-re óriási meccseket játszottunk, hiszen erős csapatok alkották abban az időben az NB II-t is, elég csak említeni a helyi riválisunkat, a MÁV együttesét, amelyben ugyancsak kiváló játékosok szerepeltek.

– A szolnoki futballkedvelők nem is feledik el a városi rangadókat, ezeket rendre több ezer néző előtt játszották, előtte, meg utána is egy hétig erről beszéltek a szurkolók. Ön, hogyan emlékszik ezekre a meccsekre?

– Komoly presztízse volt a MÁV elleni meccseinknek, természetesesen csak a pályán voltunk ellenfelek, a szurkolók azonban sokat cikizték egymást.

– A lényeg, hogy ha jól emlékszem, 1967 őszén 2–0-ra nyertünk a Véső úton, ami nagyon kellett a bajnoki címhez. A nagy ellenfelünk azonban a Szegedi VSE gárdája volt, amikor megvertük őket, elvileg már október végén bajnoknak számítottunk, arra emlékszem, hogy ötezer szurkolónk szorongott az MTE-pálya lelátóin.

– Aki esetleg csodálkozna, hogy miként lehettünk bajnokok októberben, abban az időben még tavaszi–őszi rendszerben rendezték meg a bajnokságot.

– Mi történt a bajnoki címet követően?

– Még egy fél évet játszottam az MTE soraiban, aztán a Honvédba igazoltam. Talán mondanom sem kell, hogy csodálatos éveket töltöttem el Kispesten, ahol tizenöt esztendőn át viselhettem az ötös mezt.

– Lehet mondani, hogy átöleltem egy korszakot, hiszen volt szerencsém játszani a Tichy Lajos- és a Détári Lajos-féle csapatban is, nem kevesebb mint 324 összecsapáson ölthettem magamra a piros-fehérek mezét.

– Úgy tudom, hogy nálam többször csak a két legenda, Puskás Öcsi és Tichy Lajos játszott tétmeccset a Honvéd színeiben. Csak azt sajnálom, hogy a válogatottban kevésszer, mindössze hatszor jutottam szóhoz.

– Legutoljára 1980-ban, Mészöly Kálmánnál kaptam lehetőséget, aki azt mondta, számít rám a világbajnoki selejtezőn, ám az egyik tesztmérkőzésen, Achillesín-szakadást szenvedtem.

– Mire felépültem, már összeállt a válogatott, amelyik aztán kijutott a spanyolországi világbajnokságra. Később belga RSC Liege-ben is eltöltöttem másfél szezont, de 1985-ben a Honvédban fejeztem be a pályafutásom.

– Mi csinál most Pál József?

– Továbbra is a fővárosban élek. Természetesen a foci teszi ki az életem nagy részét, edzősködöm Nagytétényben, MLSZ-ellenőrként járom az országot. Büszke vagyok, hogy szolnoki srácként már 17 évesen bajnoki címet ünnepelhettem az MTE csapatával.