Közélet

2012.12.01. 12:40

Rekordfogás Szolnokon: lebukott a bűnszervezet

Magyarország eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárára csapott le a NAV. A rendőrség költségvetési csalás miatt nyomoz, a gyanúsítottak akár tíz évet is kaphatnak.

Szoljon.hu

Fotó:

Rekordként emlegeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt héten végrehajtott rajtaütés során, Szolnokon lefoglalt illegális cigarettaüzemben talált dohánymennyiséget. A nyomozás eredményéről és az akció részleteiről rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be tegnap a NAV.

Egy szolnoki ipartelepi épületcsoport felé igyekeztünk, amelynek nyitott ajtóin át mindent belengett a dohány átható szaga. A bejáratnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai fogadtak bennünket, majd röviden tájékoztattak, miért is rendezték meg itt a rendkívüli sajtótájékoztatót.

– Ez itt egy román testvérpár által irányított bűnszervezet egyik gyártóegysége, Magyarország eddigi legnagyobb illegális cigarettagyára – magyarázza dr. Sárközi Alexandra őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője. – A pénzügyi nyomozók november huszadikán ütöttek rajta a létesítményen, ahol elfogtak négy személyt. Közülük ketten román állampolgárok, ketten magyarok. A létesítményben egyébként sokkal többen dolgoztak, de mivel a nyomozás még jelenleg is zajlik, így nem tudok erről többet mondani – tette hozzá a szóvivő.

Az iparszerű cigarettagyártást jól jellemezte, hogy a nyomozók közel 45 ezer karton kész cigarettát, 33 tonna aprított dohányt, 1290 kilométernyi cigarettapapírt és 363 ezer hamis moldáv zárjegyet, valamint 204 ezer cigarettásdobozhoz használható kartonpapírt foglaltak le. A dohányipari szakemberek elsődleges véleménye szerint 1,65 millió doboz cigarettát lehetett volna ebből legyártani. Ennek értéke megközelíti az egymilliárd forintot. A bűnszövetkezet összesen 881 millió forinttal károsította meg az államot. Az elfogott és előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottak ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult meg az eljárás.

– A román hatóságokkal közösen indult meg az ügy felderítése – vette át a szót Dávid Róbert alezredes. – A határon túli kollégák jelzéssel éltek felénk, hogy a náluk jól ismert, top ranglistás bűnöző, aki a dohányhamisításra és kereskedelemre szakosodott feltételezhetően hazánkban akar gyártóbázist kialakítani. Az adatgyűjtés során jutottunk el Szolnokig, ahol huszadikán megtörtént az akció. Az illegális üzemben a rajtaütés során is folyt a termelés – mondta.

Az akció megtervezésében, lebonyolításában a szolnoki pénzügyőrök is részt vettek. A közös akció során nem ütköztek ellenállásba, tudtuk meg Hegyvári György pénzügyőr őrnagytól, regionális osztályvezetőtől. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a hatóság emberei is megdöbbentek a rajtaütés után lefoglalt dohánytermékek mennyiségén, illetve hogy a bűnelkövetőknek mekkora gyártóüzemet sikerült kialakítaniuk a megyeszékhely iparterületén. A vizsgálatok kiderítették, hogy az üzemben dolgozó alkalmazottak ott éltek a cigarettagyárban. Jól berendezkedtek, hiszen még a szórakoztatásukról is gondoskodtak, plazmatévével, ping-pong asztallal. Egyelőre még nem ismert, milyen régóta folyhatott a termelés, de közel húsz teherautóval tudták csak elszállítani a NAV központjába a lefoglalt dohánytermékeket.

– Az ügy felderítése során a törvény által megengedett eszközöket vetettük be, hogy a bűnszervezet magyarországi ágát felderítsük – folytatta dr. Sárközi Alexandra őrnagy. – Ez magába folglalja a titkosszolgálati eszközök használatát is. Annak ellenére, hogy nagy mennyiségű moldáv zárjegyet – amelyek eredetét még mindig vizsgáljuk –  találtunk, nem biztos, hogy csak oda kerültek cigaretták ebből az üzemből. A felvevőpiacot feltételezhetően a keleti országok jelentették, mint Románia, Ukrajna  A nyomozás jelenlegi állása szerint más országokba is értékesítettek nyers vagy fermentált dohányt. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a nyersanyagot nem hazai, hanem külföldi termelőktől szerezték be, elsősorban Hollandiából.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak

Egyelőre négy elkövető van előzetes letartóztatásba, közöttük az a román férfi is, aki a cigarettamaffia vezetője, aki kifejezetten hamisított cigaretta gyártásra specializálódott. A nyomozás költségvetési csalás miatt folyik, amely magába foglalja a jövedéki adó és az ÁFA-csalást is. Ezért akár öt-tíz évet is kaphatnak a gyanúsítottak – tudtuk meg dr. Sárközi Alexandra őrnagytól, bűnügyi szóvivőtől. Megyénkben egyébként nem jellemzőek a hasonló bűncselekmények. A szakemberek a sajtótájékoztatón azt is elmondták, eddig még nem volt tudomásuk arról, hogy hazánkban bármikor is illegális cigarettagyár üzemelt volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!