2020.02.03. 16:08
Japán mindent elkövet, hogy a koronavírus ne veszélyeztesse az olimpiát
Abe Sindzó japán miniszterelnök hétfőn közölte: a kormány szoros együttműködésben az illetékes szervezetekkel mindent elkövet azért, hogy a koronavírus-járvány ne veszélyeztesse a nyári, tokiói olimpiát.
Az ötkarikás játékokért felelős miniszter, Hasimoto Szeiko azt mondta:
a szervezőkben nem merült fel, hogy esetleg töröljék a július 24-én kezdődő eseményt.
„Mindenkivel szoros kapcsolatot tartunk, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és az Egészségügyi Világszervezettel is, hogy meghozhassuk a megfelelő intézkedéseket” – fogalmazott Abe a parlament illetékes bizottsága előtt.
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma hétfőre elérte a 361-et, a járvány gócpontjának számító Kína mellett egyre több ország jelent eseteket. Japán eddig 20 ember megbetegedését jelezte, közülük 17-en jártak Kínában vagy kínaiak.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg