2018.11.25. 11:14
Már működik a megyei influenzafigyelő szolgálat
A jelenlegi szezonban még nem fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedésekkel térségünkben. Most tehát még nem késő tenni a betegség megelőzéséért. A leghatékonyabb módszer erre a védőoltás beadatása lehet. Megyénkbe hetekkel ezelőtt megérkezett az influenza elleni védőoltás.
Forrás: Shutterstock
A védőoltásokat már ki is szállították a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, valamint a foglalkozás-egészségügyi orvosok részére. Idén ötvenezer ingyenes vakcina áll rendelkezésre, mindenkinek érdemes felkeresnie az orvosát.
– Mint minden más oltásról, erről is elmondható, hogy hatása elsősorban attól függ, hogyan reagál rá a szervezetünk. Természetesen léteznek olyanok, akiknél az ismételt injekciók ellenére sem alakul ki a megfelelő védelem.
– Nem létezik olyan védőoltás, amely a páciensek száz százalékát megóvná a betegségtől. Ám ha beadatjuk magunknak az injekciót, azzal a környezetünkben élőket is védjük – mondta el dr. Miló Krisztina szolnoki háziorvos, aki rendkívül fontosnak tartja a védekezésnek ezt a formáját.
– Az influenza nagy megbetegítő képességű, könnyen terjedő vírus, ami időnként súlyos, halálos betegséget is okozhat. A tapasztalatok szerint megyénkben leggyakrabban az alapbetegség súlyosbodása vagy a szövődmények kialakulása miatt kerülnek kórházba az emberek – emelte ki az orvos.
– Ha valaki elkapja az influenzát, ne menjen dolgozni, írassa ki magát a háziorvossal. Az ágynyugalomban jelentősen lerövidül a betegség lefolyásának ideje, valamint a szövődmények kialakulásának kockázata is csökken.
Azok, akik alapvetően egészségesnek számítanak, általában szövődmény nélkül kigyógyulnak az influenzából. A betegség azonban várandósság esetén képes tüdőgyulladást kiváltani, és olyan súlyos légzőszervi tüneteket okozni, melyek akár végzetesek is lehetnek. Már csak emiatt is érdemes igényelni az oltást.
A térítésmentes háromkomponensű influenza elleni védőoltás a felnőtt krónikus betegek, 60 éven felüliek, várandós nők, ápolást, gondozást nyújtó otthonokban vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt emberek, az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói számára adható.
A korábbi évekhez hasonlóan a 6–35 hónapos korú, krónikus betegségben szenvedő gyermekek, az immunhiányosak, valamint az egészségügyi intézményekben tartósan ápoltak, illetve a csecsemő- és gyermekotthonok lakói részére is térítésmentesen biztosított a négykomponensű oltóanyag.
A fentiekben felsorolt kockázati csoportokba nem tartozó emberek gyógyszertári forgalomban, orvosi vényre vásárolhatják meg a vakcinákat.
Általában közösségekből indul a járvány
Már megkezdte működését megyénkben az influenzafigyelő szolgálat, amely egészen májusig tevékenykedik majd. Összesen pedig ötvenegy háziorvosi praxis vesz részt benne.
Az influenzajárvány általában közösségekből – főleg gyermekközösségekből – indul ki, ezért a közösségi hiányzásokat ebben a szezonban is figyelemmel kísérik – tájékoztatott dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvos, a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője.