SZOLNOK

2018.08.23. 17:10

Keményen dolgozott Lia, hogy megnyerje a bikinis versenyt

Tavaly még a legjobbak közé sem válogatták be – idén már megnyerte a Bikini Day elnevezésű versenyt a szolnoki Kass Amália. Az egyébként tószegi születésű, húszesztendős hölgy kőkemény munkával érte el a sikert. Mindemellett dolgozik is, jelenleg az egyik szolnoki optikában.

Joó Zsuzsa

Lia (halványzöld bikiniben) a versenyen részt vett hölgyek között. Erős mezőnyben bizonyult a legkiemelkedőbbnek...

Forrás: Beküldött fotó

– Tavaly még tíz kilóval több voltam, amikor jelentkeztem ugyanerre a versenyre. Be se válogattak a legjobbak közé. Hatvan kilósan sem voltam kövér, inkább nőies, kerekded – magyarázza Kass Amália, miközben – szigorúan titokban – megmutatja az egy évvel ezelőtti fotóját.

Szerintünk Lia kifejezetten csinos volt akkor is, persze, mi nem „szakszemmel” vizslatjuk a fényképet. Azóta látványos változás történt.

– A sikertelen megméretés után kezdtem el edzeni tudatosan és keményen. Meg akartam felelni magamnak, nem másnak. Végiggondoltam, mi akarok lenni, mi a célom az életben.

– Aztán kitisztult a kép: modellkedni szeretnék és személyi edzőként dolgozni. Ehhez egy életformaváltásra volt szükségem.

Lia innentől kezdve még sűrűbben látogatta a konditermet, gyakorlatilag mindennap edz – egyedül. És persze nagyon tudatosan odafigyel arra, mit eszik.

– Szerencse, hogy imádok főzni, magam készítette finomságokat eszek. Csirkét, bulgurt, kuszkuszt, tonhalat, tojást, zabot és sok zöldséget. Már fejből tudom, mi, mennyi kalóriát tartalmaz. Csak ritkán csábulok el egy-egy vajas-habos sütemény vagy egy fagyi láttán.

Fotó: Beküldött fotó

Lia elmeséli, nagy álma, hogy elvégezze a Fitness Akadémiát, szeptemberben el is kezdi. Ehhez persze sok pénzre van szüksége, a képzés közel sem ingyenes.

Mivel a szülei nem tudnak segíteni neki anyagilag, magának kell (és kellett eddig is) előteremtenie azt az összeget, melyből szabadon gazdálkodhat. A fiatal lány jól tudja, hogyan kell spórolni és félrerakni, és azt is megtapasztalta, hogy semmi nem hullik az ölébe „csak úgy”.

Korábban, ha kellett, elment takarítani, sőt, a bicikligyárban is dolgozott az iskola mellett.

Vallja, hogy a munka nem szégyen, azt mindig emelt fővel kell végezni.

Forrás: Beküldött fotók

– Most egy optikában vagyok, ez nagyon kellemes állás, szívesen szóba elegyedek a vevőkkel.

– A verseny óta még többen megismernek, tegnap például bejött a munkahelyemre egy fiatalember – láttam rajta, hogy ő is jár konditerembe –, és gratulált... de nem csak ő, hanem sokan mások is.

– Az Instagramon hirtelen négyezer követőm lett, akik rendszeresen figyelemmel kísérik az edzéstervemet, a receptjeimet. Úgy érzem, a sportra születtem.

Boldogan szorította magához a megnyert díjat a szolnoki szépség.
Fotó: Beküldött fotó

– Tíz év múlva is ezzel szeretnék foglalkozni, ebből szeretnék élni. Csak akkor, harminc évesen már egy-két gyerekkel az oldalamon...

Egy pizza (is) volt a jutalom

A versenyről beszélgetve Liától megtudjuk, magabiztosan és büszkén lépett színpadra halványzöld bikinijében. Egyetlen dologtól tartott csak: hogy annyi ember előtt kell megszólalnia.

Lia (halványzöld bikiniben) a versenyen részt vett hölgyek között. Erős mezőnyben bizonyult a legkiemelkedőbbnek...
Fotó: Beküldött fotó

– Amikor elhangzott a nevem az eredményhirdetésnél, úgy éreztem, megérte a sok munka, a lemondás. Egyelőre fürdök a sikerben, de maradok két lábbal a földön.

– Amikor hazamentem, ünneplés gyanánt letoltam egy vékony tésztás pizzát, de azóta már újra odafigyelek arra, mi kerül a tányéromra. Most egy évig én leszek a verseny névadó cégének a reklámarca, számos fotózáson veszek részt, aztán meg...?

– Remélem, az életem úgy alakul, ahogy azt szeretném. Mindenesetre én teszek érte, hogy ez sikerüljön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában