2020.07.09. 19:00
Biztonságosabbá vált a közlekedés Kunszenten
Mintegy két kilométernyi kerékpárút könnyíti a közlekedést a városban. Az elmúlt időszakban észak-dél és kelet-nyugat irányba is épült egy-egy szakasz.
A Molnár Lajos Sporttelepen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Wenner-Várkonyi Attila polgármester elmondta, hogy kétszázhúszmillió forintnyi pályázati és további huszonötmillió forint önkormányzati forrásból a helyiek több évtizedes jogos igénye valósult meg.
– Mindkét kerékpárútra nagy szükség volt, hiszen az ipari parkba több százan járnak dolgozni, a gyárakat kerékpárral és segédmotorral közelítik meg, illetve Csengedre is sokan mennek horgászni vagy pihenni. A sporttelepre korábban a 45-ös számú főút mentén tekerve lehetett eljutni, most a Horváth tértől az érparti zártkertek mentén könnyebben megközelíthetővé vált a létesítmény – részletezte a város vezetője.
– Az elmúlt időszakban számos támogatást nyert az önkormányzat. A jelenlegi fejlesztés kapcsán biztonságosabbá vált a közlekedés a városban. Ahogy végigkerékpároztunk a szakaszon látható volt, hogy sokan használják – fűzte hozzá Boldog István országgyűlési képviselő, aki a Körös parti strand-projekt mellett a leendő elkerülőről is beszélt.