2021.01.27. 07:00
A Szolnoki Dózsa vezetőedzője is beoltatja magát
Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk védekezni a koronavírus-járvánnyal szemben, az emberek nagy részének beoltására van szükség – mondta hírportálunknak Zsivko Gocics, a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának szerb származású, de magyar állampolgársággal is rendelkező vezetőedzője, aki feleségével két gyermeket nevel.
Zsivko Gocics
Fotó: Kiss János
Ezért is döntöttek úgy, hogy beoltatják magukat.
– Ezzel nemcsak magunkra, hanem másokra is vigyázni fogunk. Nálunk, szerbeknél nem volt újdonság a kijárási tilalom, hiszen mindezt megéltük a délszláv háborúban. Most a járvánnyal hadakozunk, ismét bezártságban élünk. Ezért is nagyon fontos az oltás, hogy ezután az élet visszatérhessen a régi kerékvágásba.
– Édesanyám mellett testvéreim is Belgrádban élnek, akik nagyon hiányoznak, gyakrabban tudnánk őket látogatni, ha végre véget érne a járvány. Arról nem is beszélve, hogy a sporteseményekre is visszatérhetnének a szurkolók, velük teljesen más lenne a meccsek hangulata! Mindezért arra buzdítok mindenkit, hogy oltassa be magát! – tette hozzá a Szolnokon élő vízilabdás szakember.
Koronavírus (Jászkunság)
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!