2018.11.14. 07:00
A karai Józsi bácsi kolbásztökei a legnagyobbak a térségben
Közel tíz éve termeszt kolbásztököt kertjében Kecskés József. A karai gazda növénye azonban nem éppen szokványos módon terem. Erre pedig már mások is felfigyeltek a faluban. Ottjártunkkor megtapasztalhattuk, más növények sem hétköznapiak Józsi bácsi udvarán.
Fotó: Mészáros János
– Alaposan kinevettek a minap, mert azt hitték, műanyag kolbásztököket aggattam a körtefámra. Ez persze egyáltalán nem igaz, hiszen csak felfutott rá a növény! – magyarázta kertjében Kecskés József, aki úgy véli, kevés már a kolbásztököt termelő gazda a környéken.
– Karán például már senki sem foglalkozik a termesztésével. Ráadásul a térségben is mi vagyunk az elsők, akiknek ilyen bőséges a termése. A leghosszabb növényem ugyanis száznyolcvan centi hosszú. Ez pedig nagyjából hat-nyolc kilót tesz ki.
– Ha összeadnánk az egészet, több mint tizenkét folyóméternyi tököt kapnánk – taglalta a számokat Józsi bácsi.
Majd megtudtuk tőle, a szomszédos településeken sem jellemző az efféle „terméshozam”, legközelebb pedig csak Martfűn találni hasonlót. Bár itt is „csupán” tíz folyóméternyit. Mint azt József elmondta, megannyi házi finomság alapanyaga lehet a furcsa termés. Elsősorban a főzelékeké, de töltve és rántva is elsőrangú csemege.
– Ha enni szeretnék belőle, csak vágok egy darabot, később pedig nő tovább. Nem kell az egész termést leszedni... – tette hozzá.
Nem a kolbásztök azonban az egyetlen színpompás növény a kétszáz négyszögöles kertben. Zellerből, karfiolból és gyümölcsfákból sincs hiány. Hiszen sok terem itt almából, körtéből, de a naspolya is irigylésre méltó az udvaron.
– A zeller ugyancsak ritkaságszámba megy a kertemben. Hiába, jól kell tudni kezelni! – mosolyodott el a szakember. Hozzáfűzte: különleges keverékkel éri el, hogy sokáig szépek maradjanak a levelek.
– A recept maradjon az én titkom, annyit viszont elárulhatok, hogy nem mesterséges anyagokból, hanem egy teaféléből készítem a speciális elegyet – mondta.
A kerti zöldségek egy részét egyébként már többen is megcsodálhatták, József remekei ugyanis nemrégiben egy kiállításon is részt vettek.
A hetvennégy éves gazda életének fontos része a kertgazdálkodás, amivel már gyermekkora óta foglalkozik. Emellett igazi ezermester hírében áll a helyi kertész.
– Jól emlékszem, még 1970-ben költöztem ide, az Ady Endre utcába. Azelőtt a falu egy másik részén éltem. Érkezésemkor pedig rengeteg volt itt a munka. Merthogy magam építettem fel az egész házat, kialakítottam a villanyhálózatot, és megcsináltam a tetőt is. Mindezt teljesen egyedül... – mutatott lakására a férfi.
Mindig van tennivalója odakint
Józsefet nagy boldogság érte a napokban, családja ugyanis a közelmúltban gyarapodott.
– Öt gyermekem van, s három dédunokám is, akik közül az egyik éppen két hete született! Nagyon szeretem őket... – húzta ki magát büszkén a karai gazda, aki arról is beszélt, töretlenül folytatja munkáját, és a jövőben is nagy gondot fordít pazar növényeire.
Egyebek közt a gyümölcsfaoltványokra, a mogyoróra, de a melegágyban lévő paprikájára egyaránt.