David Lynch: Útvesztőben

David Lynch 1946-ban született, és tökéletes példája annak, hogy nem kell egy unatkozó milliomosnak lennünk ahhoz, hogy agyunkra menjen az élet, csak szülessünk Amerikába és álljunk rendezőnek. Az első nehézség, amivel meg kell küzdenünk egy Lynch film elemzésekor, hogy ne skatulyázzuk be azt a rendezője alapján, aki 80%-ban beteg, 20%-ban pszichopata.

A Lost Highway, magyar fordításban Útvesztőben filmjét, az 1992-ben bemutatott sikeres sorozatból készített filmje, a Twin Peaks előzte meg, ami sem a kritikusoknak, sem a közönségnek nem tetszett, ami megerősíti a normális emberekbe vetett hitem, és a tényt, hogy van egy határ, ahol a bizarr mindössze bizarr marad, nem pedig amerikai kasszasiker.
Amit pozitívumként említhetünk meg Lynch filmjeiben, így az Útvesztőben is hogy nem akarja a közönségre kényszeríteni az álláspontját, a néző láthatja meg benne az értelmet, ha létezik ilyen. Mindenesetre Lynchnek jelent valamit, így nekünk, akik nézzük is kell, hogy nyerjünk valamit, a 128 perces veszteségen. Ezen filmje 1997-ben született, 5 évvel a Twin Peaks bukása után, így nagy volt a teher, hogy egy sikeres filmmel jöjjön elő, vagy legalább nézhető legyen. A kérdés annyi, hogy mindez mennyire érdekelte Lynchet, hiszen a stílusából, a nehezen értelmezhető összefüggésekből a szürreális , oda nem illő jelenetekből, és a már megszokott férfi-nő felállásból nem volt hajlandó engedni.

A thriller egy igazi amerikai húzással indít, így a néző figyelme és kíváncsisága adott. Fred Madison (Bill Pullman) az egyik főszereplőnk egyedül egy szobában dohányzik. Ekkor megzavarva vagy halál nyugodt, vagy éppen ennyire megrémült férfit, csöng a kaputelefon és semmi bevezető nélkül csak annyit mond egy férfihang: „Dick Laurent meghalt”. Fred az ablakhoz sétál, de nem lát senkit. A spoiler hatásos, kezdésnek nem is rossz, hiszen már az első 5 percben az övé a figyelmem és millió kérdésem támad: Ki az a Dick Laurent? Hová tűnt a „nagyon titokzatos vagyok, a kaputelefon mögött, úgysem kapsz el” fickó? És egyáltalán, mi ez az egész? Ami később fontos lesz, hogy a rendőr szirénát ugyan halljuk, de rendőr sehol sincs.

Éles váltás a filmben, megjelenik a férfiálom, vörös rúzzsal selyemruhában, na és persze itallal a kezében. A nő Renee Madison (Patricia Arquette), Fred felesége, és az első kijelentése után nyilvánvaló, hogy titkol valamit, amit a következő, látszólag értelmetlen jelenetben biztosnak is vehetünk. Nem otthon olvasott, ahogy azt mondta férjének, hiszen nem vette fel a telefont, mikor azonban megjött férje, már otthon aludt. Lynch filmjeiben törékeny, gyönyörű, látszólag ártatlan nők, mindig eszközök, akik a bűnbe csábítanak, és akik maguk is eszközei a gonosznak, egy erőszakos férfinak. A szereplők tehát mind egymás áldozatai, és mind a rossz oldalon végzik, a sötétségben. De zseniális módon mégsem sorolhatunk senkit egyértelműen a gonosz vagy a jó oldalra. Mind ártatlanok voltak, ők csak az áldozatok áldozatainak az áldozataik. Valahogy rábír minket, hogy megértsük tetteik mozgató rugót, és ne ítéljük el őket egyértelműen. Ebben az értelemben tehát csakis a rendezőt tekinthetjük a gonosznak, hiszen csakis az ördög játszhat ilyen jól az ítélőképességünkkel, és bújtatja cukormázba a poklot.

Visszatérve a cselekményhez, itt kezdődik el az igazi izgalom, Renee minden nap talál egy borítékot, benne egy filmmel, amin először csak a lakásuk van felvéve, majd egyre közelebb, a szobák, az ajtó, a hálószoba, amiben ott alszanak. Hívják a rendőrséget, akik persze mindvégig nem tesznek semmit, csak követik az eseményeket, mintha a jó, a törvény képviselői végig nem kapnának szerepet, csak tehetetlenül nézhetik végig a nyilvánvalót. A következő jelenet egy buli, amin megjelenik a házaspár, itt ismerünk meg 2, a megértésben fontos szereplőt, Andyt, akit Renee a múltjából már ismer, de pontosan nem tudni honnan, illetve egy félelmetes, figurát. Az alakja olyan hatást kelt, mintha nem lenne valóságos, az arca fehér, de nem a tisztaságot képviseli, pont ellenkezőleg, maga a gonosz, aki mindent tud, mindenre és mindenkire befolyása van, anélkül, hogy bármit tenne. Létezik, de mégsem. A gonoszt megfoghatóvá és láthatóvá teszi, szimbolikus, mindent ural, a szerepe ebben a jelenetben, hogy előre sejteti a rossz bekövetkeztét.  Másnap új kazettát kapnak, az utolsót (amit Fred már csak egyedül néz meg). Azon már ott van ő és a halott, meggyilkolt felesége. Minden jel arra utal, hogy Fred saját felesége gyilkosa és a bíróság sem gondol mást, így el is ítélik. A történet itt vesz egy nagy Lynchi fordulatot, a börtönben Fredet erős fejfájások gyötrik, és egy reggel a cellájában nem őt, hanem egy megrémült fiút, Pete Daytont találják, egy rejtélyes fejsérüléssel, amit nem tud megmagyarázni. Ettől kezdve a történet kap egy friss, új lendületet, mintha egy másik filmet indítanánk.

Pete folytatja az életét, megtudjuk, hogy szüleivel lakik, autószerelőként dolgozik. Az egyetlen misztikus az újraélesztett történetben, hogy a szülők nem csodálkoznak, nem kérdeznek semmit fiuktól, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, tudjuk, titkolnak valamit, hogy mi történt fiukkal az eltűnése előtt, hiszen az egyetlen dolog amin meglepődnek, hogy él,merthogy valószínűleg meghalt, így kapta meg testét Fred egy útvesztőben. Az új szál akkor kezd érdekes fordulatot venni, mikor megjelenik Mr.Eddy (Robert Loggia), aki egy kulcsfontosságú szereplő, hiszen ő Dick Laurent. A rendező újra csak játszik velünk, amikor nem ezen a néven nevezi meg, nehogy túl hamar választ kapjunk kérdéseinkre. Újra csak erősíti a közhelyek használatát, hogy Mr.Eddy egy maffiafőnök, vagy gengszter a rosszfiú, ami egy jóravaló amerikai filmből sem hiányozhat. Ezzel Lynch is tisztában van, így teszi picit ironikussá, önmaga paródiájává a filmet. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem kell komolyan venni. A gonosz gengszter kelléke egy gyönyörű nő, aki egy nézéssel csábít, aki hibátlan és irigyelt, és akit a nagyfőnök birtokol. A nő, Alice, Renee hasonmása szőke kiadásban (ha valaki hiányolta volna, hiszen kötelező szereplője egy igazi Lynch filmnek.) Ebbe a nőbe szeret bele első látásba és válik rabjává Pete. A hasonlóság feltűnő, egy Fredből átváltozott szereplő, Pete beleszeret egy ugyanolyan külsejű nőbe. Mintha egy másik dimenzióban ugyanabba az útvesztőbe sodorna az élet 2 különböző, de mégis egyező személyiséget. Ha így fogjuk fel, egészen más nézőpontból vizsgálhatjuk a további történéseket. Ezért nem veszteség az a 128 perc, mert egy csöppnyi fordulattal eléri Lynch, hogy az átlagos, megszokott történetből érdekest és különlegeset alkosson. Hiszen a következő események sem lesznek annyira egyediek, a gyönyörű nő és Pete románcba kezd, Mr.Eddy tudta nélkül. A nő viszont látványosan kihasználja a naiv fiút, vagy a jó szó inkább a felhasználja lenne. Felhasználja, hogy új életet kezdjen, otthagyhassa a birtoklóját, de ezzel belekeveri a jó és tiszta fiút az ő romlott, és veszélyes életébe. A két szálat egy ember köti össze, Andy, aki Mr.Eddy egyik embere, neki készít pornófilmeket. Korábban már találkoztunk vele, azon a bizonyos bulin, ahol megtudtuk Renee múltjának része, ahogyan Alicenek is. A két nő tehát nem csak külsejében egyezik meg. Alice úgy akar megszabadulni mostani életétől, hogy Andytől pénzt lop, így új életet kezd, ehhez azonban szüksége van Pete-re is,arra kéri, vágja fejbe. Ezt a fiú meg is teszi, de nem sülnek el tökéletesen a dolgok, verekedés közben baleset történik, Andy meghal. A nyaralóba sietnek, az orgazdához, aki pénzre és útlevélre cserélné az ellopott értékeket. Abba a nyaralóba, amit már többször láttunk felvillanó képekben visszafelé felrobbanni. A látványos szex jelenet után Pete visszaváltozik Freddé, és ekkor látjuk utoljára Alice-t. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy a két szál csak egy, a dimenziók egymásba futnak. Alice Fred feltűnésével örökre eltűnik, hiszen ők együtt nem találkozhatnak.

Ekkor jelenik meg újra a gonosz megtestesítője, aki megmagyarázza megmaradt kérdéseket és megerősít minket abban, hogy a szálak nem különböznek, merthogy Alice valójában Renee, tehát Pete és Fred is egy emberré váltak. Ha így értelmezzük Pete szülei azt titkolhatták,hogy fiuk meghalt,így kaphatta meg Fred a testét. A halál valamelyik dimenziójában testet és lelket cseréltek, ezt az is megerősíti, hogy a gonosz folyton azt kérdezi, hogy hívják.  Fred még menekül, ellenáll a gonosznak, később azonban felkeresi Mr.Eddyt, elrabolja és a gonosz segítségével megöli.(ő adja oda a kést). Amikor Fred már nem ellenkezik, a gonosz segítőjévé válik. Mr.Eddy is látja a szimbolikus figurát, benne is él a gonosz, aki halála előtt szembesíti életével. Az utolsó jel, ami azt mutatja, nem létezik külön Alice és Renee,az a kép, amit már korábban is láttunk,akkor azonban másképp nézett ki,négy szereplő volt rajta, Mr.Eddy,Andy,Renee és Alice,mikor azonban a rendőrök nézik a képet Andy lakásán, csak 3 szereplő van rajta,Alice nem,tehát Alice és Renee egy és ugyanaz az ember. A szereplők egyeznek, csak egy másik dimenzióban vannak, egy útvesztőben. A végén a csattanó, Fred maga szól bele a kaputelefonba, jelezve magának. Ezzel zárja le a történetet. Az érdekes annyi, hogy miért nem látta magát Fred, és az őt követő rendőröket? A válasz, hogy egy másik dimenzióban létezik, a korábbi Fred nem látja őt, csak hallja, mint ahogy a rendőr szirénát is hallja, de a rendőröket nem.
Így kap egy tökéletes keretet a film, az egészhez a kulcs a cím, ami nem más, mint Útvesztőben.

(Figusch Fruzsi)