Bulvár

2013.05.24. 10:11

Az Ápolók napján jelentették be a béremelést

Negyedik alkalommal ünnepelték az Ápolók napját a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban a napokban.

Banka Cs.

Az ápolókat dr. Csiki Zoltán főigazgató köszöntötte, aki rövid beszéde végén megköszönte munkatársai eddigi tevékenységét, és jelezte, a menedzsment a jövőben is számít odaadó munkájukra. Dr. Szabó Tamás polgármesterként és országgyűlési képviselőként, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának a tagjaként is szólt abban az intézményben, ahol évek óta dolgozik orvosként.


Egyebek mellett elmondta, hogy a kormány milyen erőfeszítéseket tesz az egészségügyben dolgozók helyzetének javítására. Kiemelte, hogy további lehetőségeket keresnek a dolgozók bérének emelésére, az intézmények támogatására. A január 1-ig visszamenőleges hatályú bérrendezés 30 milliárdos kiadást jelent az államnak – tájékoztatott a képviselő. A dolgozók az első nyolc hónapra eső részt egy összegben, szeptemberben vehetik kézbe. A hagyományoknak megfelelően átadták az Év Ápolója kitüntetést, melyet ezúttal Ördögné Klebniczky Tünde vehetett át.  Az ápolók napi ünnepi műsor ezúttal is tombolasorsolással zárult, melyen a támogatók jóvoltából az ápolók nagy részének jutott kisebb-nagyobb ajándék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!