Alattyán

1 órája

Nem kedvezett az időjárás a falunapnak, de Szandi koncertjén így is sokan dalra fakadtak

Szeptember utolsó hétvégéjén tartották meg az idei falunapot a településen.

Pesti József

A gasztronómiáé volt a főszerep szombat reggel Alattyánon, a falunapra ugyanis sorra érkeztek a sportpályára kitelepülő főzőcsapatok mellett a sütiverseny és a pálinkamustra mintái is. Az időjárás ekkor még a szebbik arcát mutatta, amely aztán a délelőtt folyamán átváltott esőzésbe. 

Szandi
Szandi előadásán sokan dalra fakadtak
Fotó: Pesti József

A déli közös ebéd, majd a megnyitó után helyi fellépők és meghívott előadók szórakoztatták a kellemetlen, esős időjárás ellenére kilátogató lelkes, kitartó közönséget.

A helyi óvodások, iskolások mellett az idősek klubja fantasztikus előadása mindenkit lenyűgözött, de sokan énekeltek együtt Bagi Zolival, Komáromi Pistivel, Szandival és Herceg Dáviddal.

Délután azt is megtudhattuk, hogy a főzőversenyt a zsűri döntése alapján közel húsz csapat közül a CIKÖSZ- lányok nyerték. Legízletesebb pálinkának Ferencsik Gyula idei vilmoskörtéje bizonyult.  A sütemények közül édes kategóriában Császár Menyhértné, míg sósban Bartáné Jáger Anikó remekműve végzett az első helyen.

Az egész napos rendezvényt disco zárta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában