Vízilabda

2024.10.20. 10:00

Bízik a jó folytatásban a Szolnoki Dózsa

Az OB I. negyedik fordulójában a Szolnoki Dózsa a Miskolc otthonába látogat vasárnap 16 órakor.

Varga Csaba

Az élvonalbeli bajnokságban négy fordulót követően is hibátlanul menetel a Szolnoki Dózsa, amely vasárnap délután négytől Miskolcon vendégszerepel, majd jövő csütörtökön és szombaton a Vasassal találkozik a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Szolnoki Dózsa, OB I., vízilabda
A Miskolc ellen is szüksége lesz stabil védekezésére a Szolnoki Dózsa csapatának
Fotó: Nagy Balázs.

PannErgy-MVLC-Miskolc–Szolnoki Dózsa Praktiker

Vasárnap, 16.00

– Egyelőre a Miskolc elleni mérkőzésre koncentrálunk – nyilatkozta Hangay Zoltán edző. – Hajtós, kemény összecsapásra számítunk, ráadásul pihentek lesznek vendéglátóink, hiszen október ötödikén játszottak utoljára tétmeccset, amikor nyertek Debrecenben. Előtte a Honvédtól és az OSC-től is kikaptak hazai medencében. Nálunk Teleki András még nem tud játszani, ám Cseh Maximra már számíthatunk. Nem kérdés, folytatni akarjuk jó sorozatunkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában