3 órája
Kézilabda NB II.: csak a Mezőtúr nyert vármegyénk csapatai közül
A második forduló mérkőzéseit rendezték meg a napokban a férfi NB II.-ben. Vármegyei csapataink közül csak a Mezőtúr tudta legyőzni soros ellenfelét.
A bajnokesélyes Székács KE hat góllal kapott ki Budapesten a PLER otthonában a kézilabda NB II. második fordulójában
G csoport
PLER U21–Székács KE GÉF-PRO 40–34 (21–18)
Budapest, 100 néző. V.: Bognár A., Novák P.
Törökszentmiklós: Berki – Pásztor Á. 6, Juhász 4 (1), Nagy A. 9 (5), Csanádi 3, Nyeső 1, Teleki 5. Csere: Subicz és Rizinger (kapusok), Monoki, Sütő 2, Szikszay, Holló, Határ 4. Edző: Szloska Krisztián
A kezdés nem a vendégek elképzelései szerint alakult, a fiatal pestszentlőrinci csapat hamar magához ragadta a kezdeményezést. Kemény védekezésből kiindulva gyártották a gólokat, a miklósi gárda pedig technikai hibával, kapkodva játszott. A második félidő közepén kiegyenlítette hátrányát a Székács, de a hajrá ismét a fővárosiaké volt, akik végül hatgólos győzelmet arattak.
Szloska Krisztián: – Ilyen első félidei védekezéssel és az egész mérkőzésre jellemző helyzetkihasználással nem lehet mérkőzést nyerni. Úgy tűnik, hogy van még mit javítanunk, dolgoznunk kell tovább, mert a céljaink eléréséhez a most mutatott játékunk kevés lesz.
Szolnoki KCSE–Üllői KSE 31–31 (13–17)
Szolnok, 100 néző. V.: Konkoly Á., Oláh B.
Szolnok: Pallér – Kádár 4, Ladányi 10, Szabó Cs. 2, Csibrány 7 (1), Prigl 1, Nyikos. Csere Boldog és Sárai-Szabó S. (kapusok), Bagdi 3, Gál D. 2, Szűcs H. 2, Kovács I., Czombos K., Kaposvári, Törőcsik, Edző: Czombos Sándor.
A nyolcadik percben átvette a vezetést a vendégcsapat, és innentől irányította a mérkőzést. Az utolsó negyed óra kezdetén úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, hiszen 20–26 volt az állás, Ladányi Péter vezérletével azonban felzárkóztak a szolnokiak. Az utolsó percben még két gól volt az Üllő előnye, ám Csibrány Mátyás találataival döntetlenre mentette az összecsapást a Tisza-parti alakulat.
Kunszentmárton KSK–Kecskeméti KS 28–43 (13–21)
Kunszentmárton, 100 néző. V.: Kiu G., Kiu T.
Kunszentmárton: Boróczky – Sántha, Szabó K. 11, Tóth Á. 7 (3), Kis B. 4, Czető D., Kovács D. 1. Csere: Széll G. és Gyergyádesz (kapusok), Csöndes, Czető Á. 1, Juhász K., Korom 2, Palásti D., Szabó Á. 2. Edző: Ignácz Vilmos.
Tíz perc után elhúzott a vendéggárda, és félidő végén már nyolc gólt volt az előnyük. A lelkes kunszentiek küzdöttek, hajtottak a folytatásban is, de nem tudták tartani a lépést a bajnokesélyes kecskemétiekkel.
További eredmény: Kiskunmajsa–Mizse KC 32–28.
H csoport
Kondorosi KK–Túrkevei VSE 29–27 (14–12)
Kondoros, 70 néző. V.: Grézló J., Miklós D.
Túrkeve: Kiss A. – Keresztes M. 10 (4), Ács 2, Cselovszki Cs. 7 (2), Lukács J. 1, Keresztes I. 3, Simon I. Csere: Jánosa és Balázs G. (kapusok), Bordács, Szeremi 1, Debreceni 1, Sütő, Kelemen G., Koós 2, Cselovszki B. Edző: Patocskai László.
Szoros első félidő után négy góllal megléptek a hazaiak. A hajrában belehúztak a túrkeveiek, és az utolsó percben felzárkóztak 27–26-ra, de nem sikerült egyenlíteniük, pont nélkül maradtak.
Békéscsaba DKSE–Mezőtúri AFC-Syngenta 21–37 (12–18)
Békéscsaba, 100 néző. V.: Nagy L., Szekeres L.
Mezőtúr: Lipták 1 – Gyenge 2, Soós 2, Kovács T. 8, Csige 4 (1), Murányi 6, Zvolenszki 2. Csere: Czikó és Molnár B. (kapusok), Sárosi 2, Tusjak, Losonc, Lengyel M. 1, Borzi 2, Gábor B. 4, Farkas B. 3. Edző: Csizmadia Tamás.
Fölényes rajt-cél győzelmet aratott Békéscsabán az elmúlt évadban ezüstérmes mezőtúri legénység, amely a 37 gólja mellett tizenhat kapufát is lőtt a meccsen.
Csizmadia Tamás: – Akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Arra jó volt a mérkőzés, hogy mindenkinek 20-25 perc játékidőt tudtam biztosítani. No, meg igyekeztünk ráhangolódni a vasárnapi, Orosháza elleni rangadóra.
További eredmények: Makó–Berettyó MSE 25–26, Orosháza–Újkígyós 29–29.