2024.08.30. 12:34
Menesztette Erős Károly vezetőedzőt Tiszaföldvár SE
Erős Károly mindössze öt fordulón keresztül irányította a Tiszaföldvár SE csapatát az NB III-ban, a hétvégi Martfű elleni derbin Rétes Pál szakmai igazgató és Sonkoly Lajos korábbi másodedző vezeti az együttest.
Elválnak Erős Károly és a Tiszaföldvár SE útjai – közölte a hírt a tiszazugi klub közösségi oldalán. Az együttes nem tudta hozni a várt eredményt, miután öt forduló után egy megszerzett ponttal az NB III. Délkeleti csoport utolsó helyén tanyáznak a tiszazugiak.
Erős Károly júniusban Sonkoly Lajostól vette az irányítást, a korábbi újpesti labdarúgó vezényletével zajlott a felkészülés, ám a bajnokságban nem sikerült eredményeket elérni. Hétvégén nagy csata vár a TiSE együttesére, ugyanis a szomszédos Martfűt fogadja a gárda. A vasárnapi találkozón Rétes Pál szakmai igazgató és Sonkoly Lajos korábbi másodedző irányítja majd az együttest. Ezt követően dönt majd a vezetőség az új edző kilétéről.