2 órája
Ők azok, akik menedéket nyújtanak az összeomló családokból kiemelt, sérült gyerekeknek
Új hivatásban teljesedhetnek ki az Ágota közösség legújabb tagjai. Frissen vizsgázott nevelőszülőket köszöntött köreiben a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. A képzést teljesítők családjukból kiemelt fiataloknak adhatnak esélyt egy boldogabb gyerekkorra.
Nevelőszülőknél gyógyulhatnak a családjukból kiemelt fiatalok sebei Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató országszerte keresi az új nevelőszülőket, a képzés folyamatos. Ahogy arról korábban beszámoltunk, tanúsítvány átadó ünnepséget tartottak Szolnokon a minap, ahol a résztvevők izgatottan, várakozással teli arccal figyelték a történteket. Az Ágota közösség 11 új nevelőszülőt köszöntött.
Több szakaszból áll a nevelőszülők képzése
– A jelentkezők alkalmassági vizsgálaton vettek részt. Azok, akik a környezettanulmány, pszichológiai és egészségi állapot alapján alkalmasnak bizonyultak, elkezdték a képzést – mondta Bulla Erika, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatója.
A 60 órás tanfolyam egy 28 órás döntéselőkészítő szakaszból állt, ahol a nevelőszülők gyakorlati útmutatót kaptak ahhoz, hogy a hozzájuk kerülő gyermekekkel miként tudnak majd foglalkozni, milyen nehézségekre számíthatnak.
– Nagyon részletesen megismerhették a nevelőszülői teendőket, feladatokat. Ezt követte egy 32 órás elméleti rész, ahol:
- pszichológia;
- pedagógiai;
- egészségügyi
ismeretekkel lettek gazdagabbak a jelöltek – magyarázta.
Hozzátette, akik átvették a tanúsítványt, már tűkön ülve várják, hogy hozzájuk kerüljenek a gyerekek. Akadnak, akik már a gyerekszobát is kialakították vagy már előre egyeztettek az környékbeli iskolával arról, mi a teendő, amikor majd családjukba érkezik az apróság.
A tapasztalatok szerint a legtöbb kérdés a képzés során a gyermek érkezésének és beilleszkedésének körülményeivel kapcsolatosak. Például, hogyan tudják kezelni majd a családjukba fogadott fiatalok traumáit, nehéz életeseményeit.
– Konkrét útmutatót természetesen nem tudunk adni, de a képzésben gyakorlott nevelőszülő is részt vesz, aki saját példáin keresztül életszerűen és hitelesen mesél a mikéntekről – magyarázta.
Hetente emelnek ki családokból gyermeket a Jászkunságban
Mint megtudtuk, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében jelenleg közel 50 kisgyermek vár elhelyezésre, hetente kerül olyan helyzetbe egy-egy család, ahol kiemelés mellett dönt a hatóság. A nevelőszülői hálózat elöregedő, a pótlás nehézkes, emiatt a toborzás folyamatos, a tervek szerint a Jászkunságban a következő egy hónapon belül újabb képzés indul, de jelentkezőket mindig szívesen fogadnak. Kunszentmárton és környékén eddig viszonylag kevesen választották ezt a hivatást.
Lelkes és izgatott nevelőszülőt köszöntött az Ágota közösség
Banya Bianka Jásztelken él. Nővérén keresztül ismerkedett meg a nevelőszülőség szépségeivel, aki már 9 éve űzi e nemes hivatást. Az anyuka a tanúsítványát szerdán vehette át Szolnokon.
– A bennem élő, gyermekek iránti szeretetet és törődést szeretném átadni olyanoknak, akiknek erre igazán szükségük van. A jövőben a családomba kerülő fiatalokat saját vér szerinti gyerkőceimhez hasonlóan szeretném majd elindítani egy olyan úton, amelyen később kiteljesedhetnek – mondta.
Németh Noémi és férje Jászalsószentgyörgyről érkezett, két saját gyermeket nevelnek otthonukban. Mindketten elvégezték a nevelőszülői képzést, hiszen vér szerinti családjukból kiemelt fiataloknak is szeretnének megadni egy élményekben gazdag, biztonságos légkört.
– A nevelőszülőség nekünk, felnőtteknek is rengeteget ad. Számtalan közös élményt tudunk együtt megélni a gyermekekkel, akik nagyon sok szeretetet sugároznak vissza – fogalmazott.
Sokan konkrét elképzelésekkel jelentkeznek nevelőszülőnek
A nevelőszülővé válás útját sokan úgy választják, hogy környezetükben megtapasztalják, milyen gondoskodni egy családból kiemelt gyermekről.
– Mindenkinek a fejében van egy elképzelés, hogy kisebbeket vagy nagyobbakat szeretne befogadni a családjába. A döntéselőkészítő időszakban kiderül, hogy más korosztályra, vagy akár több gyermekre is nyitottak – magyarázta Bulla Erika, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatója.