KAJAK-KENU

2018.08.25. 10:02

Bodonyi Dóra nyerte az első magyar aranyat a vb-n

Szenzációs versenyzéssel diadalmaskodott Bodonyi Dóra a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló világbajnokságon kajak 1000 méteren. A Szolnoki KKK kiválósága a magyar válogatott 200. világbajnoki aranyérmét szerezte.

nso.hu, Varga Csaba

A Szolnokon versenyző Bodonyi a magyar kajak-kenu sport kétszázadik világbajnoki elsőségét szerezte.

Forrás: MTI/ Kovács Tamás

Egy dolog biztos volt a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló világbajnokság péntek délutáni A-döntőiben: aki először áll fel honfitársaink közül a dobogó tetejére, az szerzi a magyar válogatott történetének kétszázadik vb-aranyát.

Nos, ez már rögtön az első olyan futamban létrejött, amelyikben érdekeltek voltunk. Bodonyi Dóra esélyeshez méltóan, már az elején az élre állt kajak 1000 méteren a négyes pályán. A szám tavalyi Európa-bajnokának fél távnál már egy hajóhossz volt az előnye, melyet meg is tartott a végéig, így nagyon magabiztosan szerezte meg a magyar küldöttség első (arany)érmét!

– Nagyon ideges voltam, de bíztam benne, hogy mivel egész évben jó formában voltam, ez most is kijön – mondta Dóra az MTI-nek.

– Egész évben ilyen szélben edzettem és versenyeztem, így tudtam kezelni a körülményeket. Nem tudtam, hogy a kétszázadik magyar aranyéremre hajtok, de nagyon örülök neki, hogy én nyertem meg.

És ezzel még nincs vége, hiszen Bodonyi Dóra a K–4 500 méteres távon is érdekelt lesz vasárnap.

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám is éremesélyesként szállt vízre, azonban a megszokottól eltérően nem kenu 1000, hanem 200 méteren.

A jóval rövidebb távon végül nem jött össze a dobogó, igazság szerint a futamon esélyük sem volt rá, végül az ötödik helyen zártak.

Lakatos Zsanett is ugyanígy végzett kenu 500 méteren: az első négyre esélye sem volt, de ötödik helyezését sem veszélyeztette senki, így hozta azt, amit idei teljesítménye alapján várni lehetett tőle.

A vb előtt nem sokkal még sérüléssel bajlódó Kiss Tamás sem tudta borítani a papírformát kenu 500 méteren: a 9-es pályán versenyezve, francia ellenfelét megelőzve, a nyolcadik helyen végzett.

Kopasz Bálint visszalépése után Nádas Bence szerepelt kajak 500 méteren, de még hogy! Óriási csatában volt a portugál Joao Ribeiróval a harmadik helyért, és a hajrát a magyar fiú bírta jobban, így meglepetésre megszerezte a bronzérmet!

– Az utolsó métereken már csak az edzőmet hallottam, hogy na, gyere még! Nagyon jó érzés volt, élveztem az egész versenyt. Nagyon örülök, hogy ki tudtam hozni magamból a maximumot – hallhattuk a boldog Nádastól az M4 Sporton.

A női kajak párostól 1000 méteren még ennél is szebb eredményben reménykedhettünk a szülinapos Csipes Tamarától és Medveczky Erikától a nap utolsó A-döntőjében, de azt hittük, hogy ehhez a lengyeleknek és a németeknek is lesz néhány szavuk. Nem volt…

Csipesék rögtön az elején élre álltak, előnyük folyamatosan nőtt, ötszáznál már közel két másodpercre. A magyar páros a táv második felében is képtelen volt hibázni, villámgyorsan elképesztő előnyt evezett össze, parádés versenyzéssel jelezték, hogy jelen pillanatban nincs náluk jobb páros a világon, óriási fölénnyel szerezték meg a nap második magyar aranyérmét!

Bodonyi Dóra hazánk 200. világbajnoki aranyát szerezte a vb-n
Fotó: MTI/ Kovács Tamás

– Nem hiszem, hogy kapok tortát, mert nem ehetek édességet, legfeljebb iszunk egy pohár bort – mondta a születésnapos Csipes, aki hangsúlyozta: ezért az egy számért utazott ki, s ebben a maximumot akarta nyújtani. – Nagyon élvezek Erikával párost menni, nagyon nehéz ugyanis tökéletes párt találni. Az a jó páros, amelyben úgy érzed, mintha egyesben mennél, s vele olyan – dicsérte társát a Honvéd kajakozója.

Medveczky is megerősítette: nagyon jó párost alkotnak, s már edzésen is eveztek olyan időt, amely csúcsnak számít.

A vb hétvégi programja

Szombat: 200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30 paradöntők 11.40, 200, 500 és 1000 méteres döntők (Tv: Duna World), 13.00. 200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00

Vasárnap: 200 és 500 méteres középfutamok 11.00, 200 és 500 méteres döntők (Tv: Duna World), 13.00, 5000 méteres döntők 16.00

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában