2023.09.05. 15:00
Páratlan jelentőségű műtárgyat őriz a ceglédi múzeum, jelentette be az intézmény
A fotográfia születésnapjáról emlékezett meg bejegyzésében a ceglédi Kossuth Múzeum. Az intézmény történeti áttekintésében arról számolt be, hogy a fényképkészítés aranykorából Cegléd is megannyi ritka képi anyaggal büszkélkedhet.
A Kossuth Múzeum
Forrás: Kossuth Múzeum Cegléd Facebook-oldala
Augusztus végén emlékeztünk a magyar fotográfia születésnapjára – hívta fel a figyelmet a jeles eseményre Facebook-oldalán a Kossuth Múzeum. Mint írják, Vállas Antal mérnök, matematikus 1840-ben ekkor mutatta be a Magyar Tudós Társaság tagjainak a dagerrotípia, azaz a fénykép készítését. Ma már tudjuk, hogy ez a találmány méltán viseli a „történelmi” jelzőt.
Ceglédről 1877-ből származnak az első, fényképezéssel kapcsolatos adatok. Az egyik egy ceglédi fényképészről, Hain Janosról szóló újsághír volt. Sajnos, róla a nevén kívül több részletet nem tudunk elmondani. A másik, ugyancsak ebben az évben keletkezett fotóból viszont éppen száz darab készült Simonyi Antal pesti fényképész műhelyében.
A mester száz, a Kossuth Lajost Turinban meglátogató ceglédi portréját örökítette meg. A képekből – a Kossuthról Turinban készített fotóval kiegészítve – monumentális tabló készült. Az 1877-es páratlan műtárgy eredeti állapotában a Kossuth Múzeum állandó kiállításában látható.