2020.08.25. 14:10
Az ország bevetési egységeinek legjobbjai versenyeznek Szolnokon
Szervezett bűnözés, emberkereskedelem, prostitúció és illegális migráció. Főként ilyen eseteknél vetik be a rendőrség Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegységeit. A legjobbak 2015. óta minden évben egy országos szakmai versenyen mérik össze tudásukat. A legelső megmérettetést Szolnokon rendezték meg, most pedig ismét megyénk a házigazdája ennek a rangos eseménynek.
Fotó: Fodor Orsolya
Tizenöt csapat, vagyis nyolcvan rendőr méri össze tudását lövészeti, intézkedéstaktikai és ügyességi feladatokban az VI. Országos MEKTA (Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegység) szakmai versenyen.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közös szervezésben megrendezett megmérettetés kedden tíz órakor vette kezdetét a MH 86. Szolnok Helikopter Bázison és huszonnégy órán keresztül tart. Az első napon hat nappali pálya, köztük lövészeti, vezetéstechnikai és akadálypálya, valamint taktikai ház várja a versenyzőket, de éjszakai pályák is lesznek.
Dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes a megnyitón elmondta, hogy a rendőrségnek kiemelt feladata az, hogy a közrendet és közbiztonságot fenntartsa Magyarország területén.
– Ehhez egy nagyon stabil alapot biztosítanak azok a speciális egységek, amit úgy hívunk, hogy Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegységek, amelyek felkészültségüknél és képességeiknél fogva alkalmasak arra, hogy veszélyes feladatokat hajtsanak végre a nap huszonnégy órájában. Esetenként veszélyes bűnözőket és olyan embereket kell elfogniuk, akik alattomos módon sértik Magyarország jogrendjét és az itt élő emberek biztonságát – fűzte hozzá dr. Halmosi Zsolt.
Váczi Levente alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság „Tisza” Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály vezetőjétől megtudtuk, hogy a szervezők, vagyis a Készenléti Rendőrség, a Bevetést Támogató Osztály és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság versenyen kívül vesz részt a megmérettetésen. Rajtuk kívül pedig tizenkét megyéből érkeztek alegységek.
A hat nappali pálya közül kettő lövészeti. Ezek a honvédségi, illetve egy külső lőtéren találhatók. A kombinált lövészeti feladatokat teljes védőfelszerelésben, vagyis lövedékálló mellényben és sisakban kell végrehajtani. Emellett többféle fegyverrel, távcsöves puskával, karabélyokkal és pisztolyokkal kell szituációs feladatokat leküzdeni és megoldani.
Országos MEKTA szakmai verseny Szolnokon
– Természetesen nem csak fizikai és lövészeti feladatokból áll a verseny, hanem gondolkodni is kell – mondta hírportálunknak Váczi Levente.
– Úgy állítottuk össze a pályákat, hogy bizonyos elméleti feladványokat meg kell oldani ahhoz, hogy a későbbiekben a lövészeti feladatokat végre tudják hajtani. A verseny célja, hogy az ország speciális egységeinek tudását összemérjük, felmérjük. Viszont nem csak a versengés a cél, hanem az egymástól való tanulás is, és a tapasztalatok levonása után az új ismeretek megszerzése. Ez a verseny jó alkalom arra, hogy a résztvevők átadják egymásnak az ismereteiket, és a kapcsolatokat is ápolják, illetve erősítsék.