Rendelet

2024.09.03. 13:55

Dobozba kerülnek a telefonok az iskolákban, a már jól bevált rendszert finomítják Szolnokon

Országszerte élénk érdeklődés kíséri a döntést, hogy kitiltották az okoseszközöket az oktatási intézményekből. Több szolnoki általános iskolában már korábban léptek a telefonok kérdésében.

Pakainé Pusztai Nóra

Élénken foglalkoztatja a közvéleményt a rendelet, amely a telefonok iskolákban történő használatát szabályozza.

telefonok az iskolákban
A nyolcadik bések a nap elején dobozba teszik a telefonjaikat a Kassai suliban 
Fotó: Mészáros János

A telefonokat az iskolákban oktatási célra használják

A koronavírus járvány miatt a digitális eszközök használata talán még inkább elterjedt az elmúlt esztendőkben.

– Akad egy generáció, amelynek négy évvel ezelőtt fejest kellett ugrania a digitalizált világba és meg kellett tanulnia a különféle eszközök használatát. Azóta a tanárok elkezdték színesíteni a tananyagokat, mindenféle applikáció és egyéb program használatával. Ezeket megszerették a diákok is, kézzel foghatóbbá vált a tanulnivaló. Ezt a lendületet meg kellene tartani.

Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy a szünetben inkább levegőzzön és ne telefonozzon a diák

– vélekedett Szabó Henriett, egy szolnoki anyuka. 

A mobiltelefonok használatának szabályozása nem új keletű az intézmények életében, mivel a Szolnoki Tankerületi Központ fenntartásában működő iskolák házirendje már régóta tartalmaz erre vonatkozó előírásokat. 

Az iskolák egyénileg alakítják ki a szabályozást

– A feladat most az, hogy ezeket az előírásokat az iskolák az idevonatkozó kormányrendelethez  igazítsák. A pontos eljárásrendet egyénileg alakíthatják ki, igazodva a szabályozásban foglaltakhoz, a tanulói létszámhoz és egyéb szakmai sajátosságaikhoz – tájékoztatott a tankerület kommunikációs osztálya. 

A kassais szülőket levélben értesítették az okoseszközökkel kapcsolatos változásokról. A szülői értekezleten minden egyéb részletet megtudhatnak majd, sőt a legfontosabb információkat a diákokkal is megosztották az első tanítási napon.

– A pandémia után, két évvel ezelőtt mi már bevezettük, hogy a felső évfolyamokon a nap elején összegyűjtjük a mobilokat. A dobozban egész nap kikapcsolva pihent a telefon, amit a diákok az órák után vehettek el. Természetesen, ha órán szükség volt rá, akkor mindenki visszakapta és elvégezhette rajta a kiadott feladatot – magyarázta a náluk jól bevált rendszert Váradi Éva, a Kassai úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola vezetője.

A szülőkkel és a diákönkormányzattal is egyeztettek, mielőtt döntöttek e szabályozásról. A döntéssel kapcsolatos legnagyobb ellenérzést a 7.-8. osztályosok körében tapasztalták.

– Éppen ez volt az a korosztály, amelynek tagjainál teljesen leépültek a szociális kapcsolatok, erre kellett valamilyen megoldást találni – foglalta össze Váradi Éva. 

A korábbi kassais szabályokhoz képest a nyári rendelet annyiban más, hogy az alsó tagozatosokat is érinti, illetve, hogy az iskola területén mindig kikapcsolt állapotban kell lenniük az eszközöknek.

– Napköziben vagy egy-egy szakkörre várva lehet ez majd probléma a nagyobbaknál, de a héten végigjárjuk az osztályokat és megbeszéljük a gyerekekkel az új szabályokat – mondta.

Az intézményvezető mindemellett természetesen fontosnak tartja, hogy elengedhetetlen megtanítani a diákoknak az okoseszközök megfelelő használatát, pedagógiai célból ezután is előkerülhetnek a tanórán a telefonok.

Már bevált jógyakorlatként tekintenek a telefonhasználati szabályokra

A Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában is léptek már két évvel ezelőtt.

A gyerekek a szünetben nem jutottak el mosdóba, nem tízóraiztak, sőt előfordult, hogy nem értek át abba a terembe, ahol a következő órájuk volt, mert a telefont nyomkodták.

– Úgy gondoltuk, erre mindenféleképpen valami megoldást kell találni, akkor a szülői munkaközösséggel egyeztettünk. A telefonokat egy dobozba gyűjtjük össze. Ha valamelyik pedagógus úgy véli, az órán szükség lesz a készülékekre, akkor felviszi az osztályterembe, kiosztja, majd visszaszedi azokat – részletezte a bevált gyakorlatot Szamosfalvi Gabriella intézményvezető.

Leginkább matematika, kémia és földrajz órákon használják a diákok a telefonokat, feladatokat oldanak meg az eszköz segítségével.

Újszászon is jól működik a rendszer

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai hamar elfogadták a mobilmentes életet. Nem élik már meg hátrányként, hogy az intézményben nem használhatják az okoseszközöket. Náluk a korábban rögzített szabályok csak a felsősökre és a tanítási időre vonatkoztak. Iskolaidő után, úton hazafelé már használhatták a gyerekek a telefont, ebben természetesen nem voltak korlátozva. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában