Szoljon Insta

2024.09.14. 16:00

„Híresen fanatikusak vagyunk” – igazán extrémmé tette az özönvíz a motoros napot - videóval, galériával

Akadt, akik még a folyamatosan zuhogó eső sem tántorított el a motorozástól. Idén viszont mindössze egy maroknyian gyűltek össze a XI. Törökszentmiklósi Extrém Motoros Napon. A Csepel berregése és a motorok zúgása azonban még így is megteremtette az alaphangulatot szombaton.

Pakainé Pusztai Nóra

A városi strandfürdő előtti területen gyülekeztek szombat délelőtt a XI. Törökszentmiklósi Extrém Motoros Nap résztvevői. Bár tavaly alig lehetett parkolóhelyet találni, idén a folyamatosan zuhogó, áztató eső sokakat eltántorított, hogy motorra üljenek. Pedig az ország minden tájáról jöttek eddig motorosok, sőt a határon túlról is.

motoros találkozó,törökszentmiklósi motoros nap
Maroknyian gyűltek össze a törökszentmiklósi motoros találkozón
Fotó: Mészáros János

– Valóban nem erre számítottunk, még azzal együtt sem, hogy figyeltük az előrejelzést.

A jelenlévők bizonyítják, hogy híresen fanatikusak vagyunk, amit eltervezünk megtesszük.

Annyit módosítottunk, hogy a koncerteket este a művelődési központban tartjuk meg – mondta Őz Judit, az egyik szervező.

Volt már, hogy ezren voltak a törökszentmiklósi motoros napon

Hozzátette, a motorosok szeretik a rendezvényüket és bár a mostani nem hasonlítható ahhoz, mint, amikor ezer embert megmozgattak, de kitartanak.

A fél háromkor kezdődő felvonulást lemondták, ahogy az öt kaszkadőr show-t is.

– Volt már, hogy ennyire esett. A tanulság, hogy talán érdemesebb nyárra időzíteni, még akkor is, ha esetleg ütközik más eseményekkel – fogalmazott.

Veterán motor- és autókiállítást tartottak

A magyar traktorgyártás legendás típusa is feltűnt a veterán motoros- és autós találkozón.

– 1960-ban született ez a magyar gyártmányú Csepel kis Dutra. Kéthengeres motor hajtja, saját lábán jött ide, műszakija is van – magyarázta Illyés László, aki évente kétszer indítja be régi autóját, ami öt éve szerzett be.

– Elkezdtem felújítani, de közbeszólt az egészség. Így marad az, hogy időnként kicsit megmozgatom, hogy ne rozsdásodjon be – tette hozzá.

Arra a kérdésemre, hogy milyen élmény rajta ülni, mosolyogva csak annyit válaszol: Rázós!

– Aki a vasakhoz hozzászokott, annak nem jelent gondot.

Amúgy meg van benne három sebesség, meg van egy rettenetes.

A könyve szerint azt használhatták palántázáshoz – magyarázta.

Balla Csaba három motorral érkezett Rákóczifalváról, olasz és cseh gyártmányúakat sorakoztatott fel. Ahogy elmondta, otthon 40-50 motort tart, mind veterán típus, azokban hisz, szerinte tartósabbak. 

Fekete Volgával egészült ki a gyűjtemény

A bemutatót az a bizonyos fekete Volga zárta. Kovács Gábor helyi veteránautó-kedvelő orosz gyűjteménye ezzel vált teljessé. 

– Viszonylag új szerzemény, 1988-as kiadású, még dolgozott a régi rendszerben ez a klasszikus fekete Volga – jellemezte a kiállított darabot. 

A hétköznapokban is szívesen használja a régi autókat, bár szerinte egyre inkább kiszorulnak az utakról. A felújításoknak viszont sosincs vége. 

– Az a hobbim, hgy minél régebbi vacakokkal, minél messzebbre utazzak. Legtöbbször azért magyarországi úticélokat választok – fejtette ki. – De kötelezőnek éreztem, hogy kis Polskival körbemenjek a Balatonon, azon is túl vagyok, bár egy kicsit kényelmetlen volt.

Prevenciós előadásokat tartanak

A találkozót szervező Kövér Gáz Motoros, Közlekedésbiztonsági és Prevenciós Egyesület bővítené tevékenységét, még többet foglalkoznának fiatalokkal.

– Minden rendezvényen megjelenik az a szlogenünk, hogy szerettesd meg a gyermekeddel a motorozást és akkor nem lesz pénze drogokra – hangsúlyozta Őz Judit. 

A törökszentmiklósiak jó kapcsolatot építettek ki budapesti és debreceni egyetemistákkal, tájékoztató előadásokat tartottak volna, a jövőben is terveznek velük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában