Szoljon Insta

2024.07.04. 19:50

Kincseket rejtenek az eldugott vasúti megálló mozdonnyal „beépített” falai – galériával és videóval

Egy különleges állomásra bukkanhatunk a Tisza-tó egyik csücskében, Kunmadaras és Tiszaszentimre között, a 3219-es út mellett. A pusztakettősi vasúti megálló több mint harminc éve Rés László és neje, Rés Lászlóné tulajdona. Az eredetileg Vácról származó házaspár különleges kávézót és vasúttörténeti múzeumot hozott létre az épületben, mely máig nagy népszerűségnek örvend a biciklisek és a motorosok körében.

Köllő Judit

– A nyolcvanas, kilencvenes években többször megfordultam a térségben vadászni – emlékezett vissza Rés László. – Már azokban az időkben is felkeltette a figyelmemet a vasúti megálló épülete, ami egy idős hölgy tulajdonában állt. Később elköltözött a területről, és a MÁV bontásra ítélte. Akkor úgy döntöttem, minden követ megmozgatok, hogy megvásárolhassam. Emlékszem, 1999-ben kétezer forintért jutottam hozzá. Az épületnek viszont akkoriban már csak a falai álltak. Felújítottam, és létrehoztuk a Pusztakettősi Kávézót és Mini Vasúti Múzeumot – tette hozzá a tulajdonos.

Pusztakettős, vasúti megálló,mozdony
Rés László és neje, Rés Lászlóné harminc éve tulajdonosai a Pusztakettősi vasúti megálló épületének
Fotó: Mészáros János

A pusztakettősi kávézó vasutas és retró tárgyakkal berendezett épületének érdekessége, hogy egy mozdony „lóg ki” az egyik falából...

Egy mozdonyt építettek a vasúti megállóhoz

– Mindig jó kapcsolatot ápoltam a vasúttal, így számos relikviát sikerült összegyűjteni ezalatt a harminc év alatt – mosolygott László. – Az épülethez csatlakozó mozdony Nyíregyházáról érkezett, egy összetört jármű hátulja volt, amit a bontóból tudtam megvásárolni. Az eredeti célom az volt vele, hogy a fülkében akár ebédelni és kávézni is lehessen, viszont balesetveszélyesnek bizonyult, így elvetettük az ötletet. Bár sokan máig be akarnak ülni a fülkébe – tette hozzá nevetve a tulajdonos, akinek később, a MOL-telepről azért sikerült beszereznie egy másik, bontásra ítélt mozdonyt.

Egy évvel ezelőttig, tavaly augusztus elsejéig napi rendszerességgel közlekedett a Karcag és Tiszafüred közötti járat.

Kuriózumnak számított a már bezárt vonal

– Számos csoportot fogadtunk, sőt sok család vonattal érkezett hozzánk, míg működött a vasútvonal – folytatta tovább László. – Máig nem hagy nyugodni a gondolat, hogy érdemes lenne akár magánúton megoldani az üzemeltetését, hiszen kuriózumnak számított...

Az épületben található egy közel százéves tabló is, melyen a Rákoscsabai Vasutasok Körének alapító, vezető és választmányi tagjai szerepelnek. A tablón egyébként több látogató is felismerte már egykori családtagját. Egy Sopronból származó turista például nagypapáját vélte felfedezni, aki ennek hatására minden esztendőben meglátogatja a Pusztakettősi Kávézót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában