Katonaélet

2024.07.07. 15:00

Angyalbőrbe bújtak a fiatalok a honvédelmi táborban – videóval

Több mint harminc fiatal tapasztalhatta meg a napokban Jászszentandráson, hogy milyen a katonaélet. A jászsági kistelepülés honvédelmi tábornak adott otthont, melynek célja, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a katonai pálya és a Honvéd Kadét Program iránt.

Illés Anita

Záróünnepséggel ért véget pénteken a Magyar Honvédség Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Horgos Dezső 68. Területvédelmi Zászlóalj harcos témájú honvédelmi tábora Jászszentandráson. 

honvédelmi tábor
A honvédelmi tábor záró ünnepségén Kiss Béla őrnagy elismeréseket adott át a táborlakóknak
Fotó: Illés Anita

A honvédelmi tábor legjobb lakója bordó barett sapkát kapott

Az ország számos pontjáról mintegy harminchárom 12 és 18. közötti fiatal vett részt a táborban, melynek július 1-től 5-ig a Termálfürdő és Kemping területe adott helyet. A táborlakók többek között korosztályuknak megfelelő alaki, harcászati foglalkozásokon vettek részt, egészségügyi, túlélési és katonai alapismereteket szereztek.

Az eseményen Kolláth Bálint polgármester köszöntőjében kiemelte a honvédelmi nevelés fontosságát, majd Kiss Béla őrnagy, a MH. TVE 68. TVZ zászlóaljparancsnok-helyettese elismerések átadásával értékelte a táborozók teljesítményét.

A hagyományoknak megfelelőn átadták a legjobban teljesítő, legfegyelmezettebb táborozónak járó bordó barett sapkát, melyet a kiképzők javaslata alapján Képes Korina Rita érdemelt meg.

A rendezvény a táborzászló ünnepélyes levonásával ért véget. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában