Birkafőző verseny

2024.07.07. 19:55

Árokszállási Nyár: több mint száz főzőcsapat forgatta a fakanalat, sztárzenekar is fellépett – galériával

Szeretettel fűszerezett finom ételek, hagyományok, remek hangulat és közösségi élmény – ezek jellemezték a XXIII. Árokszállási Birkafőző Versenyt, melyen több mint százhúsz főzőgárda mérte össze tudását. Az Árokszállási Nyár egyik legnépszerűbb programján szakavatott zsűri értékelte a finomságokat, számos díjat kiosztottak.

Illés Anita

Barta Attila és Barta Zoltán trombitások közreműködésével hagyományosan trombitás ébresztővel indult a XXIII. Árokszállási Nyári szombati programsorozata. A vidám, nyári fesztivál ebben az évben is több ezer látogatót vonzott. 

Árokszállási Nyár
Az Árokszállási Nyár programsorozat keretében immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg szombaton a birkafőző versenyt
Fotó: Pesti József

Több száz fellépővel, kiállításokkal, gasztronómiai élménnyel várta az érdeklődőket az Árokszállási Nyár

– Hősi krónikákban is szépen meg volt írva, a jászok legnemesebb étele a birka. A főtéren ma hódolunk e hagyománynak, versenyét ejtjük itt a szakács tudománynak. Bográcsokban készülnek majd a finom étkek, közben művészek szórakoztatják a népet – ezekkel a szavakkal dobolta ki Major József kisbíró a XXIII. Árokszállási Nyár szombati programját, melynek egyik legkiemelkedőbb eseménye idén is a birkafőző verseny volt. Az egész napos vigasságot Antal Péterné Szerző Ildikó polgármester nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy nagyon sokan eljöttek: több mint 120 főzőcsapat versenyzett, több mint 300 fellépő és száznál is több kiállító színesítette a programot. A köszöntők sorát Pócs János országgyűlési képviselő folytatta, majd Borbás Zoltán, a vármegyei közgyűlés alelnöke, Berki László regnáló jászkapitány és Pethes József, Újireg polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. 

A főzőcsapatok szívvel, lélekkel készítették a finomabbnál finomabb ételeket

Miután Csányi Sándor gulyáskirály, a zsűri elnöke ismertette a főzőverseny menetét, a csapatok egy-két kupica pálinkát legurítottak és kezdetét vette a főzés. A Jászság legnagyobb szabású gasztronómiai versenye ezúttal is összehozta a családi, baráti társaságokat, a civil szervezeteket és a munkahelyi közösségeket, akik birkapörkölt és egyéb étel kategóriában mérték össze gasztronómiai tudásukat. A minőségi alapanyagok, fűszerek mellett szívüket és a lelküket is beletették a kondérokban rotyogó finomságokba, melyeket neves szakemberekből álló zsűri értékelt. Miközben az ételek készültek, a főzőcsapatok között járva az Agyagbanda Együttes muzsikált, a színpadon pedig egymást követték a helyi amatőr művészeti csoportok és egyéni előadók műsorai. Délben a jó ebédhez nóta szólt, Bárkányi Adrienn és Sztruhala József magyarnóta-énekesek előadását a Jászsági Cigányzenekar kísérte. 

Árokszállási Nyár
Birka kategóriában a Csombi Csapat 2 nyerte a főzőverseny fődíját
Fotó: Pesti József

A Tűz-Bor Team gyógyító galamblevese is rabul ejtette a zsűri tagjainak ízlelőbimbóit

A kora délutáni eredményhirdetést már nagy izgalommal várták a fakanálforgatók. Csányi Sándor gulyáskirály elmondta, hogy megfelelő tisztelettel és alázattal bírálták el az ételeket.

– Valamennyi nagyon finom volt, de sok volt a sótlan étel – tette hozzá.

A neves szakemberekből álló zsűri hosszú tanakodás után hozta meg döntését, mintegy huszonöt értékes díjat adtak át:

  • birka kategóriában a fődíjat a jászárokszállási Csombi Csapat 2 pörköltje érdemelte ki;
  • egyéb kategóriában pedig a Tűz-Bor Team galamblevese bizonyult a legjobbnak, így ők vihették haza a fődíjat.

A zsűri különdíját a Jászárokszállási Görbe János Színkör csapata kapta a magyar gasztronómiában kifejtett tevékenységéért és hagyományaink megőrzéséért. A főzőverseny mellett a nap folyamán sokszínű kulturális és szórakoztató programsorozat várta a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Az est sztárfellépőjeként a Kowalsky meg a Vega adott fergeteges koncertet a főtéren.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában