2024.06.07. 16:30
Sok polgárőr megoldhatja a problémákat Rékason
Polgárőr toborzást tartottak Zagyvarékason. Új tagok munkájára is számítanak, hogy növeljék a településen a közbiztonságot.
A Kisszögben gyűltek össze szombaton a zagyvarkasi polgárőrök, ahol előadásokkal színesített szakmai délelőttön két új tag felvétele is megtörtént.
– Többen is jelezték csatlakozási szándékukat, ezért szerveztünk ismét toborzás, ez a második alkalom idén – számolt be róla Polónyi László, a Zagyvarékasi Polgárőr Egyesület elnöke, aki előadást is tartott a polgárőrök tevékenységéről, feladatáról. A már meglévő polgárőröket és az érdeklődőket a rendőség munkatársa is ellátta hasznos információkkal.
– A polgárőrség együttműködik a rendőrséggel és az önkormányzattól is minden támogatást megkap – hangsúlyozta Polónyi László. – Ha összefog ez a három szervezet és minél többen jelentkeznek polgárőrnek, biztos, hogy sokat tudunk tenni a település közbiztonsága érdekében és megoldódnak a problémák.
Megtudtuk azt is, hogy váltásról döntöttek a vezetőségben, az új tisztségviselőket hamarosan hivatalosan is beiktatják. Polónyi László egyéb elfoglaltságai mellett nem tudja már tovább vállalni az elnöki feladatokat, helyét Sági Tibor veszi át. A szolgálatvezető feladatköre Osztás Rolandra hárul, a gazdasági vezető pedig Csák Tiborné lesz.