Jászkunság

2023.12.05. 18:30

Rengeteget dolgoztak az Önkéntes Centrum aktivistái

Összefoglalták az idei ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenységet, de az év végén még jön a hajrá.

Kovács Berta

Koczkás Katalin kapta Az Év Önkéntese díjat

Fotó: Kovács Berta

Már hagyomány, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkéntes Centrumot üzemeltető Contact MKSZ minden év decemberében díjátadóval, kulturális műsorral egybekötve értékeli a náluk tevékenykedő önkéntesek munkáját.

– Tapasztalataink szerint folyamatosan javul az önkéntesség elismertsége. Egyre többen érzik az ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenység jótékony személyiségformáló hatását, a tevékenységek során pedig értékes kapcsolatokat építenek ki, és tapasztalatokat szereznek. Kiemelten fontosnak érezzük, hogy sokak számára vonzóvá tegyük az önkéntes tevékenységet és az év önkéntese bemutatásán keresztül az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsuk el – hangsúlyozta dr. Molnár Beáta, a Contact MKSZ elnöke. – A sokféle közös feladat során azt is megtapasztaljuk, az önkéntes munka nem csak az adott céllal kapcsolatban teremt értéket. Rengeteg kiváló emberrel lehetünk az akciók során együtt, közöttük akár új barátokra is lelehetünk, és akikkel jó érzés együtt örülni az elért eredményeinknek!

A kedd délután a szolnoki Baross úti székhelyen megtartott ünnepségen elhangzott, az idei évben 1133 és fél órát dolgoztak az önkénteseik hat fogadószervezetnél. A munkaügyi központtal szerződésben a foglalkoztatást helyettesítő támogatáshoz szükséges igazolás megszerzéséhez 54 fő dolgozott náluk 6462 és fél órát. IKSZ-es diákokkal is foglalkoznak, az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében csak a Contact MKSZ-nél 45 diák 1798 órát teljesített eddig ebben az évben. Mindent beleszámítva 9154 munkaórát dolgozott 135 önkéntesek december 5-éig bezárólag – és még most jön a hajrá a karácsonyi, év végi rendezvények kapcsán.

Az Önkéntesek Nemzetközi Napja alkalmából ezúttal is átadták a szervezet által alapított Az Év Önkéntese díjat, melyet ez évben Koczkás Katalin érdemelt ki. Önkéntes kollégájuk a tavaszi, nyári, őszi és téli ételosztásokban, az adománygyűjtő akcióik során, a városi egészségnapon, a Szépkorúak Akadémiáján és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ számos programjában vett részt segítőként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában