2023.10.10. 16:00
Madárijesztőkre is szavazhattak az ovisok Zagyvarékason
Estébe nyúlóan szórakoztak Zagyvarékason az óvodai rendezvény résztvevői. A szüreti muri mellett vásári hangulat, egy traktor, illetve néptánc is színesítette a programot.
A szülőkkel közösen madárijesztőket is készítettek az alkalomra
Forrás: Beküldött fotók
Mihály napi programokkal egybekötve rendezte meg a napokban szüreti mulatságát a zagyvarékasi Égszínkék Óvoda. Az eseményre meghívták a hozzátartozókat, eljöttek egykori óvodások is, valamint nyugdíjas szervezet képviselői és egyéb vendégek is. Az időjárás is kedvezett az udvaron megtartott programoknak.
Már hagyomány, hogy az intézmény hangulatos rendezvénnyel emlékezik meg az őszről, a szüret időszakáról, idén azonban újdonságokkal is előrukkoltak a szervezők. Először hirdettek például madárijesztő versenyt. A figurákat otthon, szülői segítséggel készítették el a kicsik, e napon pedig szavazással döntöttek arról, hogy a változatos kinézetű figurák közül melyiket találják a legtetszetősebbnek.
A szüreti rendezvény kezdetén kisbíró dobolta ki a jeles nap eseményeit. Az óvodások készültek kis produkcióval, fellépett egy néptáncos páros, a táncház alatt pedig még a polgármestert is sikerült táncra perdíteni. Igazi vásári hangulatot teremtettek az udvaron: alkalmi árusoktól kis összegekért kézműves nyalánkságokat, figurákat és simi labdát is lehetett vásárolni.
Az óvoda dolgozói sokat munkálkodtak a vásárfia elkészítésén. Sok kicsi sokra megy: a befolyt összeggel a vásárlók az óvodai alapítványt támogathatták. A kicsik emellett szórakozhattak népi játékokkal is, valamint testközelből megismerkedhettek egy traktorral is, melynek nagy hasznát veszik a gazdák az őszi munkák során. Természetesen a mustkészítés sem maradhatott ki a programból.