Emberi csontok között: évezredes titkokat rejt a szolnoki intézmény egyik legizgalmasabb szobája

– Sokak figyelmét keltették fel a nemrég Rákóczifalván megtalált késő bronzkori csontleletek. Milyen körülmények között bukkantak fel a maradványok?

– A kisvárosban egy helyi lakos kerti csapot szeretett volna áttelepíteni, ám ásás közben emberi csontokat talált a földben. Ő ezután kihívta a rendőröket, akik felismerték, hogy régészeti leleteket rejt a föld, így felvették velünk a kapcsolatot. Kimentünk és azt láttuk, hogy a területen további csontok is vannak, egy zsugorított pózban eltemetett halottat fedeztünk fel. Egy aprócska korsó volt a keze elé helyezve. Miután a sírt feltártuk, jeleztük a háztulajdonosnak, hogy dolgozhat tovább, de több sír is lehet még a környéken. A korsó és a földi maradványok kora a késő bronzkorra tehető, az anyag az úgynevezett halomsíros kultúra rákóczifalvai csoportjához tartozik. A lakos folytatta a kerti csap kiépítését, ám néhány nap múlva újra jelentkezett: ezúttal lábszárcsontokat talált. Újabb feltárást végeztünk...

– Ezek szerint nagy segítség a szolnoki régészeknek, ha jelzik, hogy valahol lelet látott napvilágot. Találkoztak-e a közelmúltban hasonló esettel?

– Természetesen. Legutóbb Mali Péter kollégám tárt fel halomsíros temetkezéseket, gyönyörűen díszített urnákat talált. Mindez Kengyelen történt. Ezeket azóta publikálták, az ott szerzett információkat már a nagyközönség is megismerheti.

– Amikor véget ér egy-egy nagyobb feltárás, mi lesz a leletek sorsa? Ide, a Sebestény Gyula úti restaurátor-előkészítő műhelybe kerülnek?

– A tárgyi anyagot először behozzuk, és attól függően, hogy milyen típusúak a leletek, mindegyik máshová kerül. A kerámiaedényeket a mosóba visszük, utána a restaurátor foglalkozik velük. A csontvázakat szintén megtisztítjuk, ezt követően pedig antropológus vizsgálja meg azokat. Szolnokon azonban nincs ilyen szakember, ezért más települések munkatársaival dolgozunk össze. Nem is gondolnánk, hogy a csontokból mennyi mindent meg tudnak állapítani. Például azt is, milyen nemű volt az adott személy, mennyi idősen halt meg, és volt-e olyan betegsége, amely a csontokra is kihatott. Ezenkívül vannak még fémleleteink, amelyekkel mindjárt a fémrestaurátor foglalkozik. A feldolgozás része a leltározás is, ezzel válik a gyűjteményünk részévé az adott lelet.

– Mi, laikusok gyakran a tárgyak kora iránt érdeklődünk a leginkább. Hogyan állapítják meg, hány évesek a leletek?

– Erre többféle módszer is létezik, a legegyszerűbb, ha hasonló leletekkel vetjük össze a feltárt darabokat. Ezenfelül különféle természettudományos módszereket használunk, melyek között a leggyakoribb a radiokarbonos kormeghatározás. Az eljárást kifejezetten szerves anyagokon, csontokon, faszén- és elszenesedett növényi maradványokon alkalmazzuk. A legújabb technológiák segítségével 20-30 év pontossággal be tudjuk azonosítani az adott lelet korát.

– Milyen jelentősebb feltárásokra fókuszál most a Damjanich János Múzeum?

– Nemrégiben foglalkoztunk a Kengyel melletti kurgánnal, aminek egy részét sajnos elhordták. A munkatársaimmal igyekeztük menteni a menthetőt. Nagy örömünkre, egy kutató bevette a helyszínt egy uniós projektbe. A nem mindennapi temetkezési helyet várhatóan még ebben a hónapban megvizsgáljuk.