2019.11.06. 10:30
Nem választottak alpolgármestert
Megtartotta alakuló ülését kedden Törökszentmiklós képviselő-testülete, mely tizenegy fővel kezdte meg a munkát.
Az ünnepélyes eskütételek után a napirendi pontok tárgyalása következett. A testület hat igen és öt nem szavazat mellett nem fogadta el a szervezeti és működési szabályzat módosításáról szóló rendeletet, mely két alpolgármester megválasztására tett javaslatot.
A történtek miatt a polgármester egy alpolgármestert tudott beajánlani, mégpedig a jobbikos Révi Attilát. A titkos szavazáson végül hat igen és öt nem szavazattal Révi Attilát sem választották meg, így egyelőre alpolgármester nélkül maradt a város. Az ülésen a bizottságokról is szavaztak. A napirendi pontok végén Markót Imre elmondta, úgy véli, hogy a törökszentmiklósi választópolgárok akaratából egy kompromisszumkész testületnek kellene felállnia.
– Az alakulóülésen úgy tűnik, voltak ebben ellentmondások, de azt gondolom, hogy a munkánkat mégis közösen kell majd az elkövetkezendő öt évben végezni. Ehhez meg kell találni azokat a közös lehetőségeket, hogy ezt meg tudjuk tenni – vélekedett az újraválasztott polgármester.
Az alpolgármesteri tisztség kérdésére az 1. számú választókörzetben, januárban tartandó képviselői választás tehet pontot, ott ugyanis szavazategyenlőség miatt meg kell ismételni a voksolást.