2019.05.03. 16:30
A kulturált közlekedésre hívják fel a figyelmet
A közlekedési kultúra napját hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezi meg a város. Az esemény részleteiről a pénteki sajtótájékoztatón számoltak be.
Kondor Balázs, a Közlekedéstudományi Egyesület területi szervezetének elnöke elmondta, a május tizedikei program célja, hogy fokozottabban figyeljenek egymásra a közlekedés résztvevői.
Elhangzott, a vasútállomáson szakmai fórum és járműbemutató, a Hild téren közlekedési témákhoz kapcsolódó programsorozat, míg a Pelikán Szálló melletti parkolóban kaszkadőr show várja majd az érdeklődőket. A rendezvény aznap délelőtt kilenc órakor a vasútállomás épületének emeleti üvegtermében nyílik meg.
A szakmai fórum részeként többek közt „A közlekedési szabályszegések pszichológiai okai”, és a „Védtelen közlekedők a közúton” címmel hallhatnak előadásokat a résztvevők.
A tájékoztatón Szalay Ferenc polgármester kifejtette, fontos, hogy az udvariasság és az empátia a közúti közlekedésben is jelen legyen. A program éppen ezekre irányítaná rá a figyelmet.