2018.11.20. 14:45
Hasznosíthatják a növényi hulladékot
Nagy érdeklődés mutatkozik a városban az NHSZ jóvoltából kérhető komposztálóládák iránt – tudtuk meg Kaló Istvánné alpolgármestertől. Nyár végén hirdették meg, hogy igényelhetők a ládák, e lehetőséggel pedig számos lakó élt is.
Kaló Istvánné hírportálunknak hangsúlyozta, törekednek a zöldhulladék helyben történő hasznosítására. Sokkal környezetbarátabb megoldás egy vidéki, nagyrészt kertes házakból álló település esetében, mint begyűjteni és más településekre elszállíttatni a levágott gallyakat és egyéb növényi szemetet.
Első körben 187 tárolót kapott a város, ezek jelentős részét már kiosztották. Azok azonban nem juthattak edényekhez, akiknek az adott időszakban tartozásuk volt a szolgáltató felé, azt előbb rendezniük kellett.
Az igénylési lehetőséget pedig újra meghirdették. A második körben ez idáig 20–30 ládára mutatkozott érdeklődés.
Ez a szám azonban még folyamatosan emelkedik, mivel december harmadikában határozták meg a kérelmek beérkezésének határidejét.