2018.07.07. 18:49
Kétszer ennyi szilvára számítottak a kétpóiak
Közel ezer szilvafája van a település önkormányzatának, melyeket a közmunkaprogram keretében gondoznak.
Keresztes Péter
Fotó: Mészáros János
Lassan a szüretre készülnek, hiszen két héten belül érik a szilva. Sajnos, csakúgy, mint tavaly, idén is legfeljebb a tervezett termés felére számíthatnak.
– Nem kedvezett az időjárás, így eladásra nem valószínű, hogy marad a szilvából – tudtuk meg Keresztes Péter polgármestertől.
– Úgy tervezzük, a termés egy részéből szilvalekvár készül, lesz, amit lefagyasztunk, hogy a szeptemberi lekvárfőző fesztiválunkra is maradjon a pói szilvából, a maradék pedig a község pálinkájának alapját adja.
A legnagyobb foglalkoztatónak az önkormányzat számít Kétpón. A közfoglalkoztatottak számára főként a mezőgazdasági program nyújt munkalehetőséget.
– Idén is nagy gonddal terveztük meg a mezőgazdasági közmunkaprogramunkat. Bár fóliasátrunk most nincs, a szabadföldi növények meglehetősen sok munkát adnak – tette hozzá Keresztes Péter.
– A megtermelt zöldségfélét elsősorban továbbra is a közétkeztetésben hasznosítjuk, egy részét tartósítják az asszonyok, illetve piacra is kerül belőle. Emellett nagy öröm számunkra, hogy a napokban jövő februárig sikerült meghosszabbítani három ember szerződését.
– Ők nem a mezőgazdasági programban dolgoznak, hanem ketten takarítóként végzik munkájukat, illetve egy szociális gondozónk is van, aki a településen élő idős embereket segíti.