GYÖNGYSZEMEK

2018.05.27. 19:54

Hogyan ne parkoljunk Szolnokon? – olvasói fotógyűjtemény

Ha vasárnap, akkor bizony parkolási gyöngyszemek a Szoljon.hu-n! Most sem csalódtunk a szabálytalanul parkoló sofőrökben, de ezeket a fotókat nem mutathatnánk meg drága olvasóink nélkül, akik szemfülesen járnak-kelnek Szolnokon.

Szoljon.hu

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Forrás: Beküldött fotó

Mostani válogatásunk egyértelműen mutatja, hogy minél több autó jut egy-egy városrészre, annál könnyebb csemegézni a szabálytalanságokból.

Azért mondjuk ezt, mert öt fotóból kapásból három a szolnoki Széchenyi városrészben készült, ahol köztudottan nehéz 16-17 óra után szabad parkolóhelyet találni, pláne akkor, ha valaki több helyet is elfoglal egyszerre.

Első fotónk éppen a fenti problémát példázza nekünk.

Olvasónk fotója. Köszönjük!
Fotó: Beküldött fotó

A fényképet beküldő olvasónk is ezt sérelmezte, amikor levelében azt írta:

„Félórás körözés, mire találok helyet, mert ha a fűre állok, akkor természetesen megbüntetnek a közteresek. A kép címe: Jóvan az úgy!”

Mi pedig mélységesen egyetértünk vele.

Ha pedig a Széchenyin kezdtünk, maradjunk is ott; második fotónkat a Hild Viktor utca tízemeletéséből lőtték.

Olvasónk fotója. Köszönjük!
Fotó: Beküldött fotó

A kép beküldője azt írja, a Hild Viktor utcában lakik, ahol délutánra már szerinte is necces parkolási lehetőséget találni. Ahogyan ő fogalmaz, „a szomszéd néni még hozzá is járul ehhez”, mert a kis Citroen-jét rendszeresen csak „bedobja” a parkolóba és már megy is haza.

A képen balról jobbra, érkezési sorrendben láthatók az autók. Olvasónk abban reménykedik, szomszédja látja majd ezt a cikket, és „veszi a lapot”. Nos, mi azt kívánjuk, úgy legyen!

E heti harmadik fotónk helyszíne a Széchenyi városrészben lévő postához közeli parkoló.

Olvasónk fotója. Köszönjük!
Fotó: Beküldött fotó

Gyakran előforduló parkolási baki ez, melyhez hasonló szinte az összes válogatásunkban található.

Két parkolóhelyen egyszerre, ráadásul a mozgáskorlátozottak részére fenntartottat jogosulatlanul foglalja el. Vagyis csak egy részét...

Olvasónk kereste az igazolványt, mely feljogosíthatta volna az autó sofőrjét a parkolóhely használatára, de hiába. Mily meglepő!

Negyedik képünket a szolnoki Nagy Imre körúton fotózták.

Olvasónk fotója. Köszönjük!
Fotó: Beküldött fotó

Ez itt tagadhatatlanul egy járdán parkolás. Tény és való, hogy valószínűleg nincsen útban senkinek, mégis szabálytalan. Ejnye!

Utolsó képünket az Auchan parkolójában készítették.

Olvasónk fotója. Köszönjük!

A parkoló ismét kong az ürességtől, valakinek mégis sikerült totál keresztben megállnia, két teljes értékű parkolóhelyet elfoglalva.

Ha a mentség az lenne, nehogy rányissa valaki az ajtót, akkor ugyan miért nem állt meg olyan helyre, ahol közel s távol nincs másik parkoló jármű?! Nem értjük.

És Önök?

Ha Ön is lát hasonló parkolási remeket, ne habozzon, küldje el nekünk a [email protected] email címre, továbbra is várjuk olvasóink fotóit. Egy hét múlva jövünk a következő adaggal!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában