Ilyen volt a százhatvankilenc éve zajlott végjáték Szolnokon

Az előző cikkünkben írtunk a forradalom itteni kezdetéről, a nemzetőrség megszervezéséről. Most ejtsünk pár szót a komor befejezésről is.

Így tudósít bennünket régi feljegyzések alapján várostörténeti munkájában a szomorú eseményről Somogyi Ignác. A magyar katonák a belvárosi nagytemplom melletti gimnáziumban és a város elemi iskoláiban töltötték utolsó éjszakájukat, mielőtt hosszú időre búcsút mondott városunknak a nemzetiszín trikolor.

A magyar sereg távozását követően Szolnok vezetése igyekezett azonnal tiszta vizet önteni a pohárba. A helybeli lelkész és gvárdián, vagyis rendházfőnök, Dubecz Tamás, továbbá Jeszenszky Ferenc gimnáziumi igazgató, Sipos György városbíró és Tóth Mátyás ügyvéd személyében küldöttséget menesztettek Abonyba, az ott állomásozó Benedek Lajos cs. kir. táborszernagyhoz.

Védelmet kértek tőle Szolnok számára a császári csapatok esetleges erőszakoskodása ellen. Somogyi nem fest túl hízelgő képet a tábornokról, amikor a találkozóról ír.

„Durva és paraszt volt Benedek mindig, s az volt ekkor is, mint kényúr, fitymálva beszélt a szerencsétlen város lakóival s nemcsak hogy azt mondá nekik, hogy ha egyetlen katonájának is bántása leend, a szolnokiaktúl az egész Szolnokot porrá égeti, hanem müveletlenségét és brutalitását eklatánsan demonstrálta avval, hogy a gymnasiumi Igazgatót, és a város bíráját fegyveres örizet alatt tartotta”.

Bár egyszer már írtunk Benedekről, a találkozó kapcsán érdemes néhány szót most is ejteni róla. Benedek tábornok egyáltalán nem volt vérengző fenevad, ahogy a leírás alapján feltételezhetnénk róla.

A soproni orvos katonai pályát választó fia egyike volt a császári haderő legemberségesebb tábornokainak. Ebben jellemén kívül valószínűleg tanítómesterének, az általános tiszteletet élvező Radetzky tábornagynak is lehetett szerepe.

Parancsnoki képességei mellett vitathatatlan volt vitézsége is. A másik oldalon harcoló Damjanichhoz hasonlóan ő is személyesen, a harc sűrűjében állva vezényelte katonáit.

Beosztottjai is emberséges parancsnokként őrizték meg emlékezetükben. Azon túl, hogy az akkori császári haderőben nem a humorérzék és a jó modor volt az előrejutás kulcsa, Benedeknek volt oka a zord fellépésre.

Még emlékezett arra, amikor a második szolnoki csata idején a házakból lövöldöző lakosság is kivette részét a császáriak ritkításából. Ezt pedig a hadijog nem tekinti szabályos hadviselésnek.

Most mindenképpen el akarta kerülni azt, hogy hasonló veszélynek tegye ki az embereit, a megszokott katonai stílus mellett ezért is lépett fel gorombán a szolnokiakkal szemben.

Tény, hogy félelmet keltő szavainak megvolt a hatása. Mindkét fél szerencséjére baj és károkozás nélkül zajlott le a város császáriak általi birtokba vétele.