Vasútmodell kiállítás

2 órája

Ámulatba ejtették a látogatókat az élethű makettek – galériával és videóval

Pénteken már nagy volt a sürgés-forgás a VOKE Csomóponti Művelődési Központban. A hétvégi vasútmodell kiállításra készültek Szolnokon. Az intézmény három emeletét foglalták el az élethű makettek, a szervezők rekordszámú látogatóról számoltak be.

Pakainé Pusztai Nóra

Immár több mint huszadik alkalommal szervez vasútmodell kiállítást a VOKE Csomóponti Művelődési Központban a Szolnoki Vasútmodellező Klub. Három emeleten zakatoltak a kisebb és még annál is kisebb mozdonyok a terepasztalokon. A kiállítók Budapestről, Hódmezővásárhelyről, Szombathelyről és a környékről is érkeztek.

vasútmodell kiállítás
A szolnoki vasútmodell kiállításon kicsik és nagyok egyaránt bemutatkozhattak
Fotó: Nagy Balázs

 Gál Péter, a Szolnoki Vasútmodellező Klub tagja elmondta, a szombat délelőtti látogatószám arra enged következtetni, hogy idén rekordszámú érdeklődő lehet. A második emeleti nagyteremben álltunk le beszélgetni, a több mint negyvenméteres terepasztal mellett, melyet a szegediek és hódmezővásárhelyiek együtt állítottak össze.

A magyar vasút történetét mutatták be a vasútmodell kiállításon

– A modul szabvány mérete egyenes vonalon egy méter szer fél méter, illetve az egy méter többszöröseivel tudunk dolgozni, ezért tudunk egymáshoz csatlakozni. Az összeállításkor az elemeket be kell szintezni és az apró díszítéseket visszatenni, amiket azért szedünk le, hogy a szállításkor ne sérüljön – magyarázta, miközben egy személyvonat elszáguldott mellettünk.

Beszélgetésünkből kiderült, hogy a tervezés egyébként már a modul legyártása előtt megkezdődik:

  • fontos, hogy fő- vagy mellékvonalról van szó,
  • milyen nemzetiséget és
  • melyik korszakot modellezi.
    – Amit itt látunk, a magyar vasút elmúlt 20-30 évét öleli át – mutatott körbe. 

Ilyet még nem láthattak a művelődési házban

Idén a kiállítást színesítette egy békéscsabai fiatalember terepasztala, aki keskeny nyomtávú vasutakat modellez, ilyen Szolnokon a VOKE Csomóponti Művelődési Központban még nem volt látható.

Dusa István békéscsabai magán modellező a hetvenes években valóban létező modellt épített meg. A terepasztalt régi felvételek alapján alakította ki.
 

Minden ház, épület, kerítés, jármű pontosan ugyanott van, ahol a rendelkezésemre bocsátott felvételeken, két évig tartott mire bemutatható állapotba került, de még nem tökéletes, mert a házakon például igazítani kell

 – magyarázta. Hozzátette, szerinte egy terepasztal sosincs kész. 

Havasi Zsolt Budapestről érkezett kiállítóként a szolnoki vasútmodell kiállításra. Ők N-es méretnagyságban dolgoznak, az egy emelettel fentebbihez képest kisebbek vonatokról van szó. Két terepasztalt hoztak. 

– Az egyik kisebb modulokból áll, japán tematika köré építettük a körpályát, a másik magyar modulrendszer, ezen mi vezetjük a vonatokat kontrollerrel – mutatta a szerkezetet.

Kisgyerekként lett a modellek szerelmese

A szegedi Matics Dusán szerint a vasútmodellezés és az ilyen kiállítások jó kikapcsolódást biztosítanak a szürke hétköznapokból.

– Amikor kint éltünk Szlovéniában, ott sok vasút témájú legom volt, kilenc évesen elkezdtem gondolkodni, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy köröm, amin körbe-körbe jár a vasút. Videókat néztem, nagyon megtetszett a modellvasút. Nagypapám elvitt Szegeden egy játékboltba és ott megláttam a plakátot egy kiállításról, elmentünk és  azonnal csatlakoztam is a modellezőkhöz – mesélte a fiatalember, aki főleg az elektronika kiépítésével foglalkozik.

Ahogy elmesélte, egy állomás összeállítása igen hosszú folyamat. Ezt hirdette egy másik terepasztalra kifüggesztett tábla is, melyen feltűntették, hogy egy méter elkészítése közel száz munkaóra. Ami biztos tehát, hogy időigényes hobbi, ha valaki vasútmodellezésre adja a fejét.

Szerencsére van utánpótlás

A Szolnoki Vasútmodellező Klubba idén négy fiatal tag lépett be. A klub első terepasztalának felújításán dolgoznak.

– 15 éve először Szolnokon mutattunk be, most a fiatalok a saját elképzeléseik alapján a tapasztaltabbak útmutatásával felújítják ezt – mondta Gál Péter. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában