2 órája
Tiszai Hal Napja, falunap, szüreti felvonulás – számos őszi program közül lehet választani szombaton a Jászkunságban
Ezen a hétvégén biztosan nem unatkoznak majd a programra vágyók a vármegyében, hiszen számos rendezvényt tartanak a jászkunsági településeken. Tiszai Hal Napja, falunap és szüreti felvonulás mellett Szent Mihály napi tűzgyújtás is várja az érdeklődőket.
Hétvégén kezdődik a kétnapos Tiszai Hal Napja – Szolnoki Sparheltfesztivál a vármegyeszékhelyen, de számos más településen csodás őszi programokkal várják a látogatókat a Jászkunságban.
A Tiszai Hal Napja mellett számos színes programot kínál a Jászkunság
SZOMBAT
KUNSZENTMÁRTON Zenél az utca címmel reggel 8-kor koncert kezdődik a Deák Ferenc utca Piac üzletházzal szembeni részén. Fellépnek a Kunszentmártoni Fúvószenekar, a Kunszentmártoni Zeneiskola tanárai és növendékei, valamint a Tanárok együttes. A koncert 10 óráig tart.
ALATTYÁN Reggel 8 órakor főzőversennyel, sütiversennyel és pálinkamustrával kezdődik a falunap. Sok más mellett egészségmegőrző programok, vidámpark, kirakodó vásár és légvár is színesíti a programot. A falunapi ebédet követően 13 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd 13.30-kor az Idősek Klubja lelkes tagjai zenés műsorral kedveskednek a közönségnek. 14 órától az Óperenciás együttes zenél, utána pedig a helyi fellépők szórakoztatnak. Az eredményhirdetést 15.30-kor a Jánoshidai Férfikórus műsora követi. 16 órakor Bagi Zoltán és Czérna Kornéla retro zenés előadással lépnek színpadra, 17 órakor Komáromi Pisti, 18 órakor Szandi, 19 órától pedig Herceg ad koncertet. A rendezvényt disco zárja.
KUNMADARAS Reggel 8.30-tól tárogató hívóval invitálnak az Egy marha jó nap Kunmadarason című programra a piactérre. A 9 órás megnyitó és pásztortűz gyújtás után 11 órakor lovasbemutató, majd az óvodások műsora után köszöntők kezdődnek. A színpadi produkciók mellett főzőverseny, kiállítás és kirakodóvásár is várja az édeklődőket. 14 órakor kerül sor az eredményhirdetésre, 15 órakor a Szimpátia Együttes ad koncertet.
SZOLNOK Reggel 9 órától ezen a napon kezdődik a kétnapos Tiszai Hal Napja - Szolnoki Sparheltfesztivál. A Tiszai hajósok terén délelőtt 10-kor kezdődnek a színpadi programok, 18.30-kor Pély Barna lép fel. A Tisza-parton közben főzőverseny és horgászverseny zajlik majd, 14 órakor kerül sor a hagyományos haltelepítésre. A gyermekeknek játszóház nyílik, és halsimogatásra is lehetőség lesz. Emellett halas ételek és kirakodóvásár várja a látogatókat. A program 21 órakor zárul.
A Pletykafalu Fiókkönyvtárában 9.30-tól Őszi Mindeféle címmel kreatív kézműves foglalkozást tartanak. A program 12 óráig tart.
MEZŐTÚR Délelőtt 10 órától kezdődnek az Ősz-Ülő, Nyárbúcsúztató kavalkád programjai a Szabadság téren Molnár Orsi gyermekműsorával. A színpadi produkciók mellett főzőverseny, sütiparádé, kirakodóvásár, légvár, kézműveskedés is várja a látogatókat. 16 órakor Solymos Tóni, 18 órakor Bo Viktor lp fel, 19 órától lemezlovasok szórakoztatják a látogatókat.
MEZŐHÉK Falusi piknik kezdődik a művelődési házban és környékén délelőtt 10.30-kor. A késő délutánig tartó színpadi produkciók mellett ugrálóvár, csocsó, és cirkuszi kellékek kipróbálási lehetősége várja a piknikezőket.
TÖRÖKSZENTMIKLÓS Délelőtt 10 órától szüreti felvonulás indul a Kossuth úti Katolikus Népdalkör elől, majd a Kossuth téren, a református idősek otthonánál, a Nyugdíjasháznál, a Borostyán Tájház és Vendéglőnél, és a Szem-Ma tanyánál áll meg a menet. Közben délelőtt 11 órakor a Kossuth téren Kegye János pánsípművész koncertjére kerül sor az Ars Sacra Fesztivál programjaként. Közreműködnek a helyi iskolák ének-zene kedvelő diákjai. 18 órától szüreti mulatságra várják az érdeklődőket a Katolikus Népdalkörnél.
JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGY Délután 13 órakor szüreti felvonulás indul a Gosztonyi Aladár közösségi színtértől. Mindeközben 6 helyszínen borkóstolással egybekötött táncbemutatót tartanak a XXIX. Jászfelsőszentgyörgyi Szüreti Felvonulás és Bál keretében. A felvonulás ideje alatt a zenét a Muki family zenekar szolgáltatja. Maga a bál 22 órakor keződik a közösségi házban.
ÚJSZÁSZ Délután 16 órától a Népi Díszítőművészeti Szakkör megalakulásának 40. évfordulója alkalmából megnyílik a Népművészeti Kincsek Újszászon című kiállítás a művelődési házban. A tárlat október 6-ig látogatható.
JÁZSDÓZSA Szent Mihály napi tűzgyújtásra várják az érdeklődőket, az események több helyszínen zajlanak majd. A program a sportcsarnokban kezdődik a Ládafia nevű mesés táncjátékkal. Mindeközben este 20 óráig megtekinthető a Dicsőséges Királydomb című vándorkiállítás a Petőfi Sándor Művelődési Házban. 18 órától Borforgató címmel irodalmi előadás kezdődik a községi könyvtárban. A polgármesteri köszöntő után 19 órakor a főtéren kezdődik a Hagyományőrző Íjász Klub felvonulása, majd a lövetés és tűzgyújtás. 19.30-kor a Bors Zenekar ad élő koncertet.
MARTFŰ Műfajokon át címmel Cseh Tamás-estet tartanak a művelődési ház teraszán délután 17 órától.
Az eseményen:
- Megnyílik a Munkásélet-Munkásévek Martfűn című kiállítás
- Frontátvonulás néven Pásztor Márk önálló Cseh Tamás estet tart
- Modern Táncműhely produkciójára kerül sor
- Cseh Tamás feldolgozások is hallhatóak Kovács Andrásné, Székácsné Tálas Gabriella, Czene Dávid és Papp Gergő előadásában
VASÁRNAP
SZOLNOK Folytatódnak a Tiszai Hal Napja-Szolnoki Sparheltfesztivál programjai reggel 9 órától. Ezen a napon veteránautó kiállítás és régiségbörze, a Tisza hajósok terén 10 órától gyermekjátszóház nyílik, 11 órától színpadi programok kezdődnek. Emellett halas ételek és kirakodóvásár várja a látogatókat. A program délután 16 óráig tart.