„25 éve folyamatos magvetésben vagyok, a Jóisten pedig adja hozzá a növekedést” – esperes a külhoni szolgálatról

– Dénes atya hivatalos kiküldetésben járt Kanadában, vagy egyben magánlátogatás is volt a részéről? 
– Mindkettő. Calgaryban a külföldi magyarok körében végeztem lelkipásztori munkát, ahol nincsen magyar nyelvű szolgálat, így a Magyar Püspöki Konferencia fedezte az útiköltségemet, intézte a hivatalos formaságokat, az ottani misézési engedélyemet.

– Ugyanakkor személyes kapcsolatokat is ápoltam kint, aminek története akkor kezdődött, amikor 2009 és 2011 között Pilisen voltam plébános. Ott rendszeresen látogattam egy idős házaspárt, Lenthár Kálmánt és a feleségét, később Kálmán bácsit én temettem. Három lányuk közül Lenthár Mária 1982-ben Kanadába ment férjhez Valastyán Lászlóhoz, és Calgaryban élnek. Először 2017-ben látogattam meg őket, amikor Sydney-ben voltam magyar lelkész, és nagy szeretettel fogadtak. Tavalyi magyarországi látogatásukkor újból meghívtak magukhoz. Közben egy Sydney-ben született magyar hölgy, Gerecs Anna, akit ottani szolgálatomból ismertem, férjével, Bata Ervinnel és három gyermekükkel együtt, akik közül a középsőt én kereszteltem, szintén Calgaryba költözött, és ők pedig az idén júniusi cserkésztáborukba hívtak szentmisét tartani. Június 28-án indultam Kanadába, ahol először a Valastyán család fogadott nagy szeretettel, majd másnap a calgaryi magyarok régóta fennálló Szent Erzsébet-templomában találkoztam a Kanadában született cseh származású Hubka atyával, aki, bár nem beszéli a nyelvünket, az ottani magyarok lelkipásztori szolgálatát végzi.

Örömmel fogadott, angolul együtt miséztem vele, de annak is nagyon örültek a magyarok, hogy teljes magyar nyelvű szentmisét hallhattak három vasárnapon át. 

– Dénes atya milyen nyelveken beszél? 
– Angolul és németül beszélek, franciául most tanulok. A vendéglátóim elvittek Pigeon Lake-be, Edmonton és Calgary cserkészeinek a negyven-ötven fős táborába, ahol szintén szentmisét mutattam be, és részt vettem a kiscserkészek avatásán, fogadalomtételén. Másnap Edmontonba mentem, a Szent Imre-templomba és Szent Imre magyar egyházközségbe, ahol régebben magyar atyák voltak, de most egy amerikai származású atya a plébánosuk. Fr. Matthew-Anthony Hysell plébános atya társaságában ott találkoztam a helyi közösség huszonöt tagjával, beszélgettünk az életükről. Calgaryba visszatérve rendszeresen miséztem, gyóntattam, áldoztattam, George és Tünde, továbbá László és felesége személyében házassági évfordulósokat áldottam meg a szentmise végén. Szebeni Magdolnával és lányával, Veronikával, továbbá Ildikóval időseket látogattam. Tóth Irénnel a férjét és a nővérét látogattam meg két idősek otthonában.

Utolsó héten egy lelki napot is tartottam nekik két elmélkedéssel, a tékozló fiú történetéről, és a Szentháromság-ikon alapján az imádság lényegéről. Ezen a lelki napon 30-35 magyar vett részt. Nagyon mozgalmas volt ez a tizennyolc napom, hogy lássak is, meg adjak is abból, amit lelki kincsként magammal vittem a szívemben. Örültek és hálásak voltak, hogy ott jártam, marasztaltak, mert nincs magyar papjuk, ahogy sok külföldi közösségben nincs már magyar pap. Ma 15-20 papszentelés van évente, a hazai igényt is nehéz ellátni, így külföldre már alig tud az egyház magyar papot küldeni. 

– Hogyan élnek az ottani magyar közösségek? 

– Vannak ott új családok is itthonról, akik nagy valószínűséggel nem fognak hazatérni Magyarországra. De úgy látom, hogy igényt tartanak a kinti magyar nyelvű szolgálatra, és az a szándékuk, hogy a nemzeti ünnepek megtartásával, a magyar iskolával, cserkészettel, a magyar nyelvű szentmisével akár nemzedékeken keresztül próbálják megőrizni a magyarságukat. Ebben nagy segítségükre van a Molnos László által vezetett calgaryi magyar ház munkája is.

Nem akarják megtagadni az eredetüket, inkább ezekben a hagyományokban, hitben, kultúrában, nyelvben, irodalomban szeretnék átadni a gazdag hagyományunkat, ezeréves örökségünket. 

– A közelmúltban volt Dénes atya ezüstmiséje. Hogyan emlékezik vissza erre az eltelt huszonöt évre? 

– Volt benne magasság és mélység. Pál apostol szavaival élve, megtapasztaltam mindent. Sok kihívást, a fizikai építkezéstől kezdve a lelki építkezésig, amikből sokat tanultam, hogyan alakuljak, formálódjak és váljak még krisztusibb emberré és pappá. Számomra mindig tükör volt az a közösség, ahova küldtek, hogy miképpen tudnám őket szépen, odaadóan szolgálni. A huszonöt év nagyon szép idő volt számomra, remélem, hogy a következő huszonöt év is ilyen gazdagon fog eltelni. Sok emberhez el tudtam vinni az evangéliumot, a jó hírt, Krisztus örömhírét, és sokan nyitottak lettek rá. Szeretném azzal az odaadással végezni a munkámat, szolgálatomat, ahogyan eddig tudtam, a Lélek erejében. 

– Hogy tudja az embereket megszólítani ma az egyház? 

– Csak az emberekkel való személyes kapcsolattal. Ha elkezdek velük az életük értelméről beszélgetni. Ha valaki nyitott erre, tovább szeretne lépni a hitében, vagy már elmélyülni benne, akkor a bibliaórára tudom meghívni őket, vagy a fiatalokat az ifjúsági csoportba invitálni. Mindenki számára van olyan csoport, ahol megtalálja a helyét és otthonra talál az egyházban. Olyanokkal is foglalkozom, akiknek életük válságban van, vagy éppen lelki nehézségekkel birkóznak meg. Hontalanok is jönnek be hozzám, hajléktalanok, akiken próbálok segíteni, akár munkával, élelmiszerrel vagy anyagiakban. A legkülönbözőbb módon kell és lehet elérni az embereket, és nem szabad elutasítani senkit, hanem befogadóvá kell válni.

Huszonöt éve folyamatos magvetésben vagyok, a Jóisten pedig adja hozzá a növekedést. Nem én adom, hanem ő, hogy kiben mit miért vetettem el, vagy ő miért vetette, kiben mi érett meg, azt az Úrra kell bízni mindig. Ahol emberek vannak, ott soha nincs reménytelen helyzet.