2021.10.14. 18:00
Végső búcsút vettek Török Ferenc Kossuth-díjas építésztől
Családja, pályatársai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút Török Ferenc Kossuth-díjas építésztől, a nemzet művészétől csütörtökön az általa tervezett Magyar Szentek Templomában Budapesten.
Török Ferenc hamvait csütörtökön helyezték örök nyugalomra. A temetési szertartást követően 18 órakor szentmisében adnak hálát életéért a Budavári Nagyboldogasszony-templomban. Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja életének 85. évében szeptember 10-én hunyt el.
Munkásságát számos hazai középület, lakóépület, műemléki rekonstrukció és egyházművészeti alkotás jelzi. Több mint tíz templomot tervezett, amelyek legfontosabb jellemzője, hogy emberléptékű, igényesen kialakított közösségi terek.
Tanulmányait 1955-től 1960-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végezte, az egyetemen 1960-tól a Középülettervezési Tanszék tanársegédje, majd a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója volt. Tanított a Magyar Építészek Szövetsége Mesteriskolájában, 1996 és 2000 között a Középülettervezési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára volt. Tagja volt a Magyar Építőművész Szövetségnek, a Magyar Építészkamarának és a Magyar Művészeti Akadémiának.
Jelentős épületei közé tartozik egyebek mellett a nagydobszai (1975), a balatonfenyvesi (1977), a révfülöpi (1981), az edelényi (1983) és az ábrahámhegyi (1988) templom, de különös jelentőséggel bírt az 1996-ban elkészült Magyar Szentek temploma is, amely eredetileg az elmaradt Expo vatikáni pavilonja lett volna.
Munkásságát többek között Ybl Miklós-díjjal (1983), Kossuth-díjjal (1995) és Nemzet Művésze-díjjal (2015) ismerték el. Építészet és hitvallás címmel Török Ferenc 80. születésnapja alkalmából 2016-ban az MMA életmű-kiállítást rendezett a Pesti Vigadóban.