2021.09.06. 21:05
Szabó Franci babát vár?
Az Exatlon Hungary egykori játékosa feltűnően próbálja eltakarni a hasát. Nemrég rátalált a szerelem, lehet, hogy hamarosan anyai örömök elé néz?
Forrás: Instagram
A csinos sportoló néhány hónappal ezelőtt mindent maga mögött hagyott, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett álmát. Szabó Franciska megfogadta, hogy egy nap a legnagyobb pankrátorokkal áll majd egy ringben. Amerikába költözött, hogy formába hozza magát, de arra, ami ezután történt, ő maga sem számított – írja a Bors.
Rátalált a szerelem
A csinos lány profi edzőt keresett, hogy a legjobb formáját hozhassa, rátalált egy nála 21 évvel idősebb férfire, akivel azonnal egy hullámhosszon voltak. Franciska a LifeTV Ébredj velünk műsorában elmondta, hogy rövid idő alatt egymásba szerettek és jó ideje együtt is élnek.
Anya lesz?
A napokban megosztott egy fotót, ahol a szerelmével látható. A fénykép önmagában is figyelemfelkeltő, hiszen Franciska egy vadító vörös ruhában mutatja meg a bájait, azonban érdekes, ahogyan a csinos lány a kezeivel takarja a hasát. A testhez simuló ruhában úgy tűnik, mintha Franciska egy gömbölyödő pocakot próbálna elrejteni. Vajon valóban a közös babájukat hordja a szíve alatt?
Bulvár-celeb
- Elpusztult a világ legidősebb macskája
- L.L. Juniort és Dárdai Blankát nem érdekli, mit ír róluk a sajtó
- Meghalt Michael Jackson testvére
- Utálja a hagyma szagát? Pedig jobban teszi, ha megbarátkozik vele
- Megfejtették a Bermuda-háromszög titkát, egyszerűbb, mint gondolnánk (videó)