2019.02.15. 17:55
Fél év után Kínában találtak meg egy Thaiföldről eltűnt Alzheimer-beteget
Az 59 éves nő tavaly nyáron távozott ismeretlen helyre lánya lakásából.
Forrás: Shutterstock
Kínában, lakóhelyétől 600 kilométerre találtak meg egy fél éve eltűnt Alzheimer-kóros thaiföldi nőt.
Az 59 éves nő tavaly nyáron távozott ismeretlen helyre lánya lakásából az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban. Hónapokon át hiába keresték,
végül a dél-kínai Kunming városban tűnt fel járókelőknek az utcán tébláboló mezítlábas nő.
Személyi igazolványa alapján a kínai hatóságok azonosították, és betegségére tekintettel kórházban helyezték el.
A thaiföldi hatóságok szerint senki sem tudja, miként került az asszony külföldre, ráadásul úgy, hogy
át kellett kelnie Mianmaron vagy Laoszon, mivel Thaiföld közvetlenül nem határos Kínával.
A thaiföldi bevándorlási hivatal egy illetékese szerint a nő, aki egy hegyi törzs tagja, azt mondta, hogy nem messze lakó fiát indult meglátogatni, de aztán csak ment és ment. A 600 kilométert gyalogosan tette meg, ennivalót kéregetésből szerzett.
A Thaiföldről elkóborolt asszonyt már december végén megtalálták a dél-kínai Jünnan tartomány fővárosában, de csak csütörtökön találkozhatott 35 éves lányával, mivel annak időbe telt az utazáshoz szükséges dokumentumok beszerzése.
A kunmingi kórházban csütörtökön lezajlott megható viszontlátásról videó került fel az internetre. Lánya szerint az asszony 20 kilót fogyott a hosszú vándorlás alatt.
A visszautat már repülőgépen fogja megtenni.
Az Alzheimer-kór főbb tünetei közé tartozik az erősödő feledékenység, a beszéd- és tájékozódási zavar, a személyiség megváltozása.
Borítókép: illusztráció.