Androidra és iPhone-ra

2019.03.29. 08:30

Ingyen lehet mobillal pulzust mérni, nem kell okosóra

Van több bevált program, ami lényegében képes pótolni a pulzusmérő órát, okosórát, fitnesz pántot és még fizetni sem kell érte.

Fotó: Shutterstock

A nagy gyártók okosórái – az Apple Watchtól a Samsung kütyüjéig – egyre pontosabb és részletezőbb adatokat nyújtanak, s mint beszámoltunk róla, még az is előfordul, hogy szinte életet mentenek.

Aki nem akar, vagy nem tud borsos árat fizetni a kütyüért, közel annyi adatot – legalábbis a legfontosabbakat – megtudhatja az amúgy is meglévő okostelefonjából a szívveréséről alkalmazás segítségével.

Mindössze olyan okostelefonra van szükség – és a legtöbb ilyen –, amelyiken a kamera és a vaku egymás közelében található.

A szoftver ugyanis ezeket használja a szívritmus méréséhez.

Azért természetesen az orvos a biztos

Akár a drága kütyüket, akár például az alábbi alkalmazásokat használjuk, ezek tájékoztató jellegű adatokat nyújtanak és nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot.

Bármilyen tünet, vagy szabálytalanság észlelésekor szakembert kell felkeresni.

Több ajánlott alkalmazás közül választhatunk, tetszés szerint.

Accurate Heart Rate Monitor (Androidra)

Jó hír, hogy teljesen ingyenes, semmilyen korlátozás nincs a programban – hirdetésekkel sem terheli a felhasználót.

Mintegy mellékesen még .csv fáljban exportálható statisztikát is gyárt, jól áttekinthető grafikonokkal.

Cardiio: Heart Rate Monitor (iPhone-ra)

Az iPhone-ra fejlesztett alkalmazás szintén ingyenes, bár az appon belül vásárlásokat kínál. A szoftver az MIT által engedélyezett technológián alapul, és eredetileg a MIT Media Labban fejlesztették ki.

Lehetővé teszi az adatok mentését, szerkesztését és exportálását .csv fájlba, s integrálható az Apple Health programmal.

Instant Heart Rate (Androidra) és (iPhone-ra)

Az ingyenes szoftverhez tekintélyes kutatóintézetek, így UCSF (University of California) adták nevüket. Alvás közben, testmozgás és edzés után is használatos.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!