2020.03.23. 19:30
Negatív lett Angela Merkel első vírustesztje
Szervezetében nem mutatták ki a kórokozót.
Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője elmondta, hogy a következő napokban további teszteket is végeznek majd.
A kormányfő vasárnap házi karanténba vonult, miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől pénteken védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.
Angela Merkel otthonából látja el hivatali feladatait, a hétfői kormányülést telefonon keresztül vezette. Szerdán az alkancellár, Olaf Scholz pénzügyminiszter szólal fel helyette a koronavírus-járvány miatt készített pótköltségvetés parlamenti (Bundestag-) vitájában.
Ugyancsak hétfőn Heiko Mass külügyminiszter bejelentette, hogy már csaknem 120 ezer német állampolgár érkezett meg a kormány hazaszállítási művelete révén, amelyet azért indítottak, mert a világjárvány miatt egyre inkább akadozik a nemzetközi közlekedés. A legfőbb üdülőterületekről már mind elhozták a németeket. A művelet következő szakaszában a távoli és kevésbé látogatott országokra összepontosítanak. A tárca számításai szerint naponta nagyjából 10 ezren térhetnek haza. A minisztérium utazásszervező cégekkel együttműködve és több tucat bérelt repülőgép bevetésével végzi a nagyjából 200 ezer német hazaszállítására indított akciót. A gépeken szabadon maradó helyeket európai uniós társországok állampolgárai foglalhatják el.
Németországban hétfő este 27 546 volt az új koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 3572 esettel – 14 százalékkal – több az előző esti 23 974-nél. Szintén 15 százalék alatti növekedést regisztráltak péntekről szombatra és szombatról vasárnapra, míg korábban napokig egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli mértékű emelkedést mértek. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 92-ről 116-ra emelkedett.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg