2020.03.08. 22:45
Franciaországban ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Az egészségügyi hatóságok nem tartják valószínűnek, hogy Olaszországhoz hasonlóan teljes régiókat vesztegzár alá kell vonni.
Franciaországban nyolc újabb áldozattal az új koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak száma 19-re emelkedett, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig vasárnap meghaladta az ezret.
Emmanuel Macron államfő vasárnap este összehívta hivatalában a védelmi tanács ülését, miután Franciaország a betegség által érintett ötödik legjelentősebb ország lett a világban, s a második legjelentősebb gócpont Európában.
Olivier Véran egészségügyi miniszter a találkozó után bejelentette, hogy a hatóságok betiltanak minden olyan rendezvényt, amelyen ezer embernél több venne részt. A kormány azt kérte a prefektúráktól és a minisztériumoktól, hogy készítsenek listát a nemzeti érdek szempontjából fontos eseményekről – egyebek mellett tüntetésekről, megemlékezésekről, versenyekről, pályázatokról, tömegközlekedési eszközökről – amelyek mentesülnek a tiltás alól.
A kormány eddig csak az ötezernél több embert vonzó rendezvényeket tiltotta be április 15-ig.
A hivatalos adatok szerint a Covid-19 fertőzés 1126 embert érintett vasárnap, s a járvány januári kezdete óta 19 halálos áldozatot követelt az országban.
Az egészségügyi hatóságok ugyanakkor nem tartják valószínűnek, hogy Olaszországhoz hasonlóan teljes régiókat vesztegzár alá kell vonni, s bár készítik elő a járványhelyzet harmadik, legsúlyosabb fokozatát, egyelőre annak kihirdetését sem tartották szükségesnek.
A leginkább érintett megyékben, a Párizstól északra található Oise és az északkeleti Haut-Rhin megyékben, valamint Korzika szigetén vezettek be drasztikusabb intézkedéseket az illetékes hatóságok. Ennek egyik elemeként semmilyen oktatási intézmény nem nyit ki a következő két hétben, de a tanítás nem szünetel, távoktatás formájában, interneten folytatódik. Az intézménybezárás mintegy 300 ezer diákot és óvodást érint.
A nemzetgyűlés egyébként szombat este jelentette be, hogy egy újabb képviselő koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak, s ezzel háromra emelkedett az alsóházban dolgozók között a fertőzöttek száma. Elisabeth Toutut-Picard kormánypárti képviselőt először kórházba is szállították, de miután az állapota stabil, az otthonában lábadozik a következő két hétben.
Egy ellenzéki képviselőt napok óta intenzív osztályon kezelnek, a harmadik beteg pedig a nemzetgyűlés éttermének egyik alkalmazottja. Rajtuk kívül hat gyanús estet vizsgálnak a nemzetgyűlésben, közülük öten képviselők, négy képviselőnek pedig szombaton negatív lett a koronavírus-tesztje.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg