Programajánló

2 órája

A szüreti felvonulás után bálban mulatoznak majd

Itt az ősz, a szüreti mulatságok ideje. Szombaton két jászkunsági településen is várják a mulatni vágyókat, szüreti felvonulást is tartanak. Mutatjuk, hol.

Rimóczi Ágnes

Nóta, eszem-iszom, jókedv. Minden bizonnyal ez jellemzi majd a szombati szüreti felvonulásokat. Két vármegyei településen is vigadhatnak az érdeklődők.

szüreti felvonulás
A jókedv garantált lesz a hétvégi szüreti felvonulásokon
Fotó: Lang Róbert / Forrás: Illusztráció

Szüreti felvonulást és mulatságot rendeznek Abádszalókon szombaton. A felvonulás délután kettő órától a művelődési háztól indul, zenével, tánccal járják végig a település utcáit. Este hét órakor veszi kezdetét a bál az intézményben, a rendezvény bevételét az abádszalóki polgárőröknek ajánlják fel.

Túrkevén szintén a szüretről szól majd a szombat. Szüreti felvonulást és bált tartanak a településen. A felvonulás délután kettő órakor a Madarász Károly Művelődési Háztól indul. Az egyes megállóknál tánccal szórakoztatják a városlakókat és érdeklődőket. A szüreti bálra este hét órától lehet gyülekezni, nyolc órakor lesz vacsora, majd indulhat a mulatság. Az eseményen bálkirálynőt és bálkirályt is választanak, s lesz tombolasorsolás is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában